Meglesz Mourinho 1. kupája az Interrel?

2010.05.05. 18:24

Idén még nem kapott ki a Roma az Intertől, a kupadöntőben tenné meg? Nem valószínű, a döntetlen annál inkább. De mi lesz akkor a hosszabbításban?

„Nemcsak a Lazio, hanem az egész olasz labdarúgás veszített” – mondta a hétvégi Inter-győzelem után az AS Roma ügyvezető igazgatója. A Lazio még csak döntetlent sem akart az Interrel, nehogy a városi rivális visszaelőzze a tabellán a milánóiakat.

Nyilván a Roma-játékosokat is feldühítette, amit láttak vasárnap este, de talán nagyobb motivációs töltetet jelent, hogy hazai pályán játszhatnak. Bár tudjuk, hogy hazai pályán bukta el a csapat története egyetlen BEK-döntőjét, ráadásként tizenegyesekkel a Liverpoollal szemben.

Ha most is sírna, ráadásul a tizenegyesek után a hazai tábor, tizenegyszeres pénzt lehet keresni vele.

De ne gondoljunk ilyen extrém helyzetre, bár a fogadóirodák is több esélyt adnak arra, hogy a hosszabbításban vagy büntetőkkel nyernek, mint hogy a rendes játékidőben. Roma az egyetlen idén, amelyik nem kapott ki az Intertől, nyilván most is nehezen adják meg magukat. Az Inter viszont 2007-ben és 2008-ban is úgy verte a hazai csapatot, hogy négyet vágott neki.

José Mourinho már egy hónapja kijelentette, hogy mindhárom sorozatban (bajnokság, kupa, BL) nyerni akar, amelyikben még áll, akkor ezt meg lehetett mosolyogni, most viszont illik komolyan venni.

Ha a védekezésre nagyon figyel mindkét csapat, akkor lehet, egy gól fog dönteni. Ez esetben 3,25-szörös az odds.

Aki látja maga előtt a gólszerzőt, annak segítünk: Milito, Totti, Eto’o és Vucsinics is egyaránt 2,8-szoros pénzt fizet, ha bármikor gólt lő. Hétszeres a kifizetés, ha közülük kerül ki az első gólszerző.