Így lettem divatbarcás

A Kovács Sanyi csöngetett délután, hogy menjünk ki a pályára heteseket rugdosni. Vörös-kék csíkos volt a pólója, a rövidgatyája, de még a zoknija is. Volt ott valami jel is, focilabdával, meg mindenféle csíkkal. Azt mondta, ez az FC Barcelona meze, most vették neki az anyjáék.

Hallottam már valamit Barcelonáról, talán Spanyolországban van. Nagyon megtetszett ez a kék-vörös ruha, el is döntöttem, hogy mostantól én is Barcelona-drukker leszek.

Meccsüket még évekig nem láttam, az eredményeiket sem tudtam, volt olyan, hogy De La Pena, meg valami kimondhatatlan nevű izé, Guardiola. Aztán a gombfociban is mindig velük voltam. A Telesportban aztán elkezdték mutogatni, hogy Ronaldo megint gólt rúgott, nem is akármilyet.

Jött egy spanyol nyaralás, a Camp Nouban éppen Rivaldo dekázgatott a fotósoknak. Meccset csak a hotel tévéjén láttam, de a szerelem így is jött. Itthon nem volt még hol meccset nézni, az összefoglalók néha, az eredmények meg a góllövők mindig megvoltak. A gimiben sem szakítottunk, csak lazább lett kicsit a kapcsolat, tizenhat évesen nem illik szeretni a focit.

Aztán már lehetett nézni mindent, ami Barcelona, még az edzéseket is, száguldottak a hírek, Ronaldinho mekkora gólt lőtt a Sevillanak, Xavi meg képes pontatlan passz nélkül végigfocizni egy meccset. Sikeres lett a csapat, mások is felfigyeltek rájuk, mindenki, akit amúgy nem különösebben érdekel a foci. Boldog-boldogtalan a legjobbnak kezdett el drukkolni, de így van ez vb idején is, az átlagember sem akar kimaradni a jóból, mivel hogy szerelme nincs, csatlakozik a többséghez.

Azt mondják mostanában a szakértők, hogy más ország csapatának nem lehet igazán drukkolni, nem értünk mi abból semmit, ha nem éltünk ott valamikor. Csakhogy a fociszerelem ennél sokkal apróbb dolgokon múlik. Elég egy gyerekkori élmény, első meccs a tévében, egy ajándékba kapott mez vagy akár egy nyaralás.

Ha az ember nem születik Kispestre vagy Debrecenbe, akkor nem kell magyar csapatnak szurkolnia. Onnantól kezdve mindegy, hogy Újpest vagy Chelsea. A magyar válogatott egészen más dolog, egy Torghelle-gól semmi mással össze nem hasonlítható érzés. Erre (ide) születni kell, nem kérdés. Ahhoz viszont, hogy az ember szerelmes legyen egy csapatba, nem kell semmi különös, elég egy szép focimez, most már azt is tudom, hogy az nem vörös, hanem gránátvörös.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!