És Messi mit csinálna Angliában?

Egyetlen fordulóval a vége előtt a spanyol bajnoskágnak még nincs meg a győztese. Legalábbis ami a bajnokcsapatot illeti, mert nyertes játékos több is van.

Először is nyilván Leo Messi, akivel most kivételesen nem fogunk foglalkozni, de maradjunk abban, hogy elég ügyes gyerek. Nyertes még Xavi, akit most már sokan minden idők legjobb spanyol (születésű, hogy Di Stefano ne számítson) játékosanak tartanak, és Higuaín, aki leszegett fejjel ontotta a gólokat, hiába dolgoztak ellene sokan a Real Madrid körül. Aztán nyertes az idén végképp beérő David Silva, Jesús Navas és Fernando Llorente, és a szezon olyan felfedezettjei, mint Pedro León a Getaféból vagy a bilbaói Javi Martinez. És teljesen függetlenül attól, hogy a jelen állás szerint lehet, hogy első madridi szezonjában nem nyer semmit, óriási nyertes Cristiano Ronaldo is.

Amikor 2009 nyarán a Real Madrid elnöki székébe visszakerülő Florentino Perez százezermilliómilliárd euróért leszerződtette Manchesterből a portugált, joggal tört ki a vita, hogy akkor ennyi pénzt szabad-e játékosért fizetni. Mivel a világ legjobb focistáinak nincs igazi piaci értékük, hanem akárcsak a művészettörténet nagy festményei esetében, leginkább őrült milliárdosok irracionális gyűjtőszenvedélye határozza meg a vételárat, nehéz volt igazságot tenni. Így a szezon végén viszont már látszik, hogy szemben egy széfben tartott Van Gogh-képpel, Cristiano Ronaldo nagyon hasznos: nélküle már hetekkel ezelőtt eldőlt volna, hogy Guardiola Barcelonája megvédi a bajnoki címét.

Cristiano Ronaldóban bőven vannak kevéssé szerethető dolgok. Aki például irtózik a hajzselétől, soha nem fogja tudni igazán szívébe zárni a portugált. Nem mindenki szereti a szükséges számúnál néha bizony párral több biciklicselét, és azt sem, ahogy meccs közben gesztikulál, saját csapattársainak, az ellenfélnek, a bírónak, az ellenfél szurkolóinak, és a magasságos úristennek.

Azt viszont azért meg kell jegyezni, hogy az esztétikai problémákat félretéve Ronaldót legfeljebb kicsit hisztisnek és önzőnek lehet nevezni, másnak nem nagyon. Nem tartozik a különösebben balhés játékosok közé, mostani klubjában sehol nincs az edzésre néha egyenesen a hajnalban záró diszkóból érkező Gutihoz vagy a kiskirálykodó Raúlhoz képest. Paris Hilton és Kim Kardashian nem az anyósok álma, de egy csinos fiatalember ennyit igazán megengedhet magának egy olyan korban, amikor a fél francia válogatott kiskorú prostituáltakkal szórakozik.

Aki minden bűnét felrója Ronaldónak, az sem köthet bele abba, amit a portugál ebben a szezonban a pályán mutatott. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a legkisebb jelét sem mutatta beilleszkedési nehézségeknek. Az első meccs első percétől kezdve úgy játszott, ahogy azt az előző szezon végén Manchesterben abbahagyta. Ez pedig magában is komoly fegyvertény, elég csak a 2009-es nyári átigazolási szezon másik nagy ászának, Zlatan Ibrahimovicsnak idei barcelonai teljesítményét megnézni.

Vajon ha Messit elvitték volna a manchesteri sejkek vagy Abramovics Angliába, ő is ilyen zseniális első szezont tudott volna összehozni a Premier League-ben? Lehet, az viszont egészen biztos, hogy Ronaldo egyszerűen akkora játékos, hogy klasszisát semmiféle külső nehézség sem tudja elhomályosítani.

Cristano Ronaldo eddig 26 gólt szerzett a bajnokságban. Ha nem sérült egy hónapig, minden bizonnyal megelőzné a most előtte éppen egy góllal vezető Higuaínt, és talán még a hattal előtte járó Messit is megszorongathatta volna, hiszen éppen hattal kevesebb meccsen játszott, mint az argentin. A portugált azonban nem ez a borzasztó sok gól tette igazán naggyá, hanem ahogy egy teljesen szezonon át – a végjátékban pedig különösen – a vállán vitte a csapatot, és egyetlen másodpercre sem adta fel a küzdelmet.

Sokan sokféleképpen bizonyították már be, hogy Sir Alex Ferguson mekkora edző, az viszont keveseknek tűnt fel, hogy milyen remekül teljesítenek a Manchester Unitedtől távozó sztárok. David Beckham és Ronaldo egyaránt elkallódhattak volna, különösen annak fényében, hogy mindketten egy kifejezetten rossz állapotban lévő Real Madridhoz érkeztek.

Ferguson viszont a jelek szerint nem csak focizni tanít, hanem olyan nevelést ad játékosainak, ami akkor is irányítja őket, amikor már nem az ő keze alatt dolgoznak. Beckham és Ronaldo Madridban egyaránt el tudták magukat szigetelni a körülöttük örvénylő káoszból, és társaiknak kiváló példát mutattak munkamorálból és professzionalizmusból. Ismétlem: Ronaldót lehet nem szeretni, de hogy szemben számtalan sztárocskával, ő valóban sportember, mindig nyerni akaró sportember, az megkérdőjelezhetetlen. Ő nem Robinho vagy Ronaldinho.

Cristiano Ronaldo küzdeni tudása, győzelmi vágya, a foggal-körömmel ragaszkodás az utolsó szalmaszálhoz többször is a szakadék széléről rántotta vissza a Madridot. Leginkább három fordulóval ezelőtt, amikor az Osasunának az utolsó percben fejelt góljának köszönhette a csapat, hogy nem kellett feladnia a bajnoki címért folyó versenyfutást. De ez csak egy eset volt a sok közül. A Real Madrid ebben a szezonban, tavasszal pedig különösen, szinte minden második meccsét hátrányból fordította győzelemre, és ezeket a visszakapaszkodásokat kivétel nélkül mindig Ronaldo vezényelte le.

Lehet, hogy a portugál kemény munkája végül nem segít a csapaton, hiszen ha a Barcelona az utolsó fordulóban a Camp Nouban megveri a Valladolidot, övék a bajnoki győzelem. A Madrid 98 pontja és több mint 100 rúgott gólja akkor is szinte példátlan teljesítmény lesz az európai foci történetében. Ronaldo balszerencséje, hogy ilyen ellenféllel találta magát szemben, ez azonban az ő egyéni teljesítményét inkább még lenyűgözőbbé teszi, mint elhomályosítja. Akármi történik vasárnap este, ő személyesen igazi győztese ennek a szezonnak.