Vajda Attila nem indul a kajak-kenu Eb-n

2010.06.15. 20:40 Módosítva: 2010.06.15. 20:40
A kenus sérült, a szegedi válogatón sem indulhat a hétvégén. A világbajnokságra viszont rendbe fog jönni.

Sérülése miatt nem vesz részt a hétvégi, szegedi kajak-kenu válogatón Vajda Attila, aki így nem lehet ott a spanyolországi Trasonában július 2-4-én sorra kerülő Európa-bajnokságon sem.

A hazai szövetség szerint Peking kenus olimpiai bajnoka több mint egy hónapja makacs sérüléssel küzd, még a május közepén rendezett szolnoki rangsorolón szenvedett hát- és bordaközi izomgyulladást. A verseny után az orvosok 2-3 hetes teljes pihenést javasoltak neki, de ő becsületből még elindult a szegedi Világkupán.

"A Vk után több orvos is megvizsgált, különböző kezelésekre kellett járnom, és ahogy teltek a napok, rá kellett jönnöm, hogy a világbajnokság érdekében le kell mondanom az azt megelőző versenyeket" – nyilatkozott Vajda Attila.

A kezeléseknek köszönhetően hétfőn újra edzésbe tudott állni, és jelenleg napi egy gyakorlással készül a július végi második válogatóra, amiről a világbajnokságra lehet kijutni.

"Sajnálom, hogy Attila nem lesz ott az első válogatón, így az Európa-bajnokságon sem, de a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy tökéletesen felépüljön, és az augusztusi világbajnokságon, Poznanban már újra teljes értékű tagja legyen a válogatottnak" – mondta a kajakkenusport.hu-nak Storcz Botond szövetségi kapitány.