Mátyás
1 °C
15 °C

Vagyont hoz egy nem várt Japán siker

2010.06.19. 13:02

Hollandia-Japán, E-csoport
Durban, Durban stadion, 13.30

A hollandok már csak azért is szimpatikusak, mert 1-től 11-ig lenne a kezdőjük, ha Robben játszana. Japán ellen azonban nem ez fog számítani.

Hollandia messze nem adott ki mindent magából a dánok ellen, bár a dánok elég masszívan védekeztek. A szélsők nem tudtak sokszor a védelem mögé kerülni, a japánok is nyilván ugyanígy zárni fogják a területeket, bár nekik talán nehezebb lesz feltartóztatniuk Kuytékat.

A vb-n eddig csak Argentína oldotta meg a kötelező feladatokat – kikaptak a spanyolok, franciák, németek -, Hollandia csatlakozhat hozzá, hacsak magabiztosságuk tudatában vissza nem esnek, mint az angolok.

Nem várható, hogy egymásnak esnek a csapatok, hiszen mindketten nyertek az első körben, ezért akár jó tipp is lehet, hogy a félidő gól nélkül ér véget. (A dánok ellen 0-0-lal fordultak, a két csapat legutóbbi, hollandiai meccse is így ért véget.) Ennek oddsa két és feles, ha egygólos meccs lesz, 3,3-as a szorzó. Könnyen előfordulhat.

Ha a helyenként nehézkes holland védelem a gyorsabb japánokat képes megfékezni, és kapott gól nélkül lehozza a meccset, megduplázzuk a tétet.

Japán győzelme 8,5-szeres pénz, aki szerint a meglepetések nem értek véget a komoly csapat bukásaival, kockáztathat. Ha mindezt úgy teszi, hogy a félidőben még döntetlen, 15-szörös lehet a kifizetés.

Ha valaki bízik a hollandok kétgólos sikerében, és szereti a hendikepes játékot, több mint kétszeres pénzt szerezhet, hiszen a sima győzelem mindössze 1,4-et ér.

Aminek azért nagyobb is a valószínűsége, annál is inkább, mert minden nagycsapat nem betlizhet.

Ha van Perisé az első gól, 3,75-szörös a jutalom, nála van a legszerényebb szorzó. Sneijdernél 6,5, van Bommelnél 15 a szorzó.