Vitorlázórepülő-vb: Címvédésre készül Gulyás György

2010.06.25. 15:05

Vb-címének megvédésére készül a 15 méteres osztályban Gulyás György a vitorlázórepülők szegedi világbajnokságán, melyen a nevezések alapján 32 országból 150 induló küzd majd a helyezésekért július 20. és augusztus 7. között. A vb megrendezését szakmai fővédnökként támogató Malév képviseletében Gulyás mellett Hegedűs László indul. A szabad osztályban érdekelt utóbbi versenyző két éve 1250 km-es háromszög pályán, Namíbiában sebességi világrekordot repült.

„Természetes, hogy a Malév szakmai védnökséget vállal ezen, a sportrepülés világában kiemelkedő fontosságú világbajnokságon. Annál is inkább, mert két kitűnő B737-es Malév pilóta is esélyesként indul egy-egy kategóriában. Gulyás György világbajnok és Hegedűs László világrekorder. Nagyon büszkék vagyunk ezen kollégáinkra, akik sportrepülési eredményeik alapján egyértelműsítik, hogy a Malév pilótái a legmagasabban képzett szakemberek közé tartoznak, a repülés igazi bajnokai ők” - mondta Fehérváry Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese a légitársaság és a vitorlázórepülők hazai szövetségének (MVSZ) pénteki sajtótájékoztatóján, Dunakeszin, ahol a válogatott edz.

„A szegedi repülőtér és az Alföld kiváló repülhetőségi adottságai rekordszámú, 150 nevezőt vonzottak, ezzel a rendezvény minden idők legnagyobb vitorlázórepülő világrendezvényévé nőtte ki magát - fogalmazott Gyöngyösi András versenyigazgató, az MVSZ elnöke. - Technikai újdonságokat is bevetnek, a repülőtéri kivetítőkön keresztül élő adásban követhetik az égi lovagok párbaját, műholdas nyomkövetők és műholdas telefon összeköttetés segítségével, sőt a világ bármely pontján élő érdeklődő szurkolhat kedvencének az interneten keresztül közvetített élő nyomkövető on-line adásban.”

További különlegessége lesz a viadalnak, hogy az Alföld teljes területének kirepülésére kínálkozik majd lehetőség, megnyitva a román és szerb légtereket is a versenyzők előtt. Gönczi Péter szövetségi kapitány - egyben versenyző - a hazai esélyeket illetően optimista, mivel a válogatottban több korábbi világbajnok és jelenlegi nemzetközi csúcstartó kapott helyet. A 31. FAI vitorlázórepülő-vb-n magyar részről három osztályban heten indulnak. A szakvezető éremszerzésre számít a 18 méteres osztályban Szabó Pétertől és Verebélyi Zoltántól, akárcsak a 15 méteresben Gulyás Györgytől. Utóbbi kategóriában szerepel még Laurinyecz Sándor és Tamás Ferenc, míg szabad osztályban indul Hegedűs László, illetve Tülkös János.