Schmitt Pál félig MOB-elnök is maradna

2010.07.15. 08:45

Schmitt Pál keresi a megoldást arra, hogyan maradhatna köztársasági elnökként a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első embere - állítja két különböző, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva a csütörtöki Népszava.

A napilap úgy tudja: az egyik lehetőség szerint egy ügyvivő testület irányítaná a sportszervezetet, a másik elképzelhető megoldás, hogy a négy alelnök - Borkai Zsolt, Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás - körforgásos rendszerben, felváltva irányítana.

A Népszavai információi szerint elképzelhető, hogy Schmitt Pál csak két évig lesz köztársasági elnök, utána Orbán Viktor miniszterelnök lenne az államfő, a sportvezető pedig visszatérhetne a MOB élére.

Lövétei István alkotmányjogász a lapnak úgy nyilatkozott: Schmitt Pál köztársasági elnöknek le kell mondania MOB elnöki tisztségéről. "A magyar alkotmány világosan fogalmaz ebben a kérdésben, a köztársasági elnöki tisztség összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással. Nincs azonban egy olyan jogérvényesítő szervezet, amely az alkotmány betartására kötelezné a köztársasági elnököt" - tette hozzá.