Schmitt megerősítette lemondását a MOB-elnökségről
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője az idei kiemelkedő hazai sportesemények közül hármat tart számon úgy, hogy azon neki "kötelezően" ott kell lennie - erről az egyik, a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjének utolsó száma előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt, amelyen kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy le fog mondani MOB-elnöki posztjáról.
A MOB vezetője a debreceni verseny mellett a budapesti úszó Eb-t, valamint a szintén fővárosi triatlon-világbajnokságot említette az idei legjelentősebb magyarországi sportesemények között. A sajtótájékoztatón a további MOB-szerepvállalására vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta: nem ő dönti el, hogy maradhat-e az olimpiai bizottság vezetője köztársasági elnökként, e tekintetben az alkotmány világosan fogalmaz, ezért valamennyi tisztségéről le fog mondani. "Szívesen látnék utódomként egy olimpikont" - tette még hozzá újabb felvetésre reagálva, nevet azonban nem említett.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: ő mint MOB-tag azt az álláspontot képviseli, hogy ne csupán olimpikon, hanem olimpiai bajnok legyen a következő MOB-elnök. A városvezető kitért rá, hogy 2001 óta 17 jelentős világszintű, illetve kontinentális sporteseményt rendeztek Debrecenben, a mostani a tizennyolcadik. Hozzátette, hogy az eredményeket lehet önmagukban értékelni, de lehet a feltételek figyelembevételével is, és ez vonatkozik a rendezésre is. "A debreceni öttusa Európa-bajnokság költségvetése negyede a 2006-os budakalásziénak és tizede az 1999-es margitszigeti világbajnokságénak" - mondta. Konkrétan ez 45 milliós alapösszeget jelent, amihez a város létesítményhasználattal 16 milliót, a házigazda Debreceni Sportcentrum pedig 5,5 milliót tett hozzá.