Kokó akarja Schmittet váltani a MOB-nál
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Kovács István biztosan jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztére, már régóta készül erre a feladatra. Schmitt Pál vasárnap kijelentette, lemond posztjáról, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök. A szervezet főtitkára, Molnár Zoltán már a múlt héten jelezte: Schmitt valamennyi ide vonatkozó törvényt be fog tartani.
"Amíg az elnök urat augusztus 6-án be nem iktatják köztársasági elnöknek, addig kampányolni vagy arról beszélni, ki lesz az utód, nem nagyon érdemes, mert bár a magyar sport rossz helyzetben van, de a MOB elnöksége működik, a londoni felkészülés is zajlik - mondta Kovács István, aki az elnökség tagja. - Az biztos, hogy jelöltetem magam, a jelöléshez szükséges két MOB-tagon túl lényegesen többen biztosítottak támogatásukról. Egyetértek elnök úrral abban, jó lenne, ha olimpikon, és még jobb, ha olimpiai bajnok lenne a MOB következő elnöke is."
Az amatőrként és profiként is világbajnok Kovács "Kokó" István hozzátette, kormányzati szándék, hogy az elmúlt nyolc évvel ellentétben lényegesen komolyabb feladatokat kapjon a MOB, úgy érzi, ez egybeesik az általa képviselt elképzelésekkel.
Kovács, aki a MOB sportolói bizottságának vezetője is, már régóta készül arra, hogy MOB-elnök legyen, a MOB vezetésébe is ezzel a szándékkal került be.
"Több helyen egyeztettem már erről, elnök úrral is részt vettem oktató jellegű beszélgetéseken, bírom az ígéretét arról, hogy megválasztásom esetén mindenben számíthatok a segítségére."
Az Atlantában aranyérmes Kovács reméli, hogy minél többen pályáznak majd az elnöki posztra, az elnökségi tagok között több olyan felkészült szakembert lát, akiknek a neve szóba kerülhet Schmitt Pál utódaként.
"Az elnökségi tagok közül én vagyok a legfiatalabb és talán ez mellettem szól, mivel hosszú távú munka vár ránk, nem is csak London vagy Rio, hanem a magyar sport jövője a tét" - nyilatkozott a 39 éves sportvezető.
Az 1980-as olimpia kenus bajnoka, Vaskuti István azt mondta: megtisztelő, hogy felmerült a neve a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjával kapcsolatban, vállalná is a jelölést, de csak komoly támogatottság esetén.
"Nem akarnék senkivel sem szembemenni, háborúskodni, ezért csak abban az esetben indulnék harcba a posztért, ha a tagság részéről valóban érezném az akaratot - mondta Vaskuti, a hazai kajak-kenu szövetség szakmai alelnöke, a nemzetközi sportági szövetség első alelnöke. - Várakozom, majd meglátjuk, mit hoz a jövő, önjelölt semmiképpen nem leszek. Ez egy nagyon fontos, komoly, összetett, egyben közéleti feladat is. Ráadásul egy olyan nagy ember után következni, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is meghatározó szerepet tölt be, nem könnyű. De hangsúlyozom: ha azt érezném, hogy széles a támogatottságom, belevágnék."
Arra a kérdésre, hogy ő kit tartana alkalmasnak a MOB-elnöki tisztre, az 54 éves sportvezető azt mondta: "Vannak szimpatikus arcok, de egyelőre nem szeretnék állást foglalni. Akit megválasztanak, azt mindenképpen teljes mellszélességgel támogatni fogom a munkájában."
Vaskuti az állami sportvezetésben is majdnem szerepet vállalt, de amikor kiderült, hogy csak egy sporthoz köthető államtitkárral számol a kormány, Czene Attila lett a befutó. A miniszteri meghallgatáson ennek ellenére jelen volt.
A MOB legközelebbi tisztújításra valamikor októberben kerülhet sor, mert az elnökség szeptember tizedike előtt nem ül össze. Feladata, hogy összehívja azt a közgyűlést, amelyiken meg lehet választani Schmitt utódát.
Schmitt automatikusan tiszteletbeli elnök lesz, mert háromnál több olimpiai cikluson át vezette a szervezetet.
"Addig, amíg ez a poszt nincs kiírva, nem kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Szomorúnak tartom, hogy hetek-hónapok óta folyik a találgatás Schmitt Pál utódjáról, miközben inkább a MOB jogosítványairól, a sportirányításban betöltendő szerepéről kellene értekezni. Miközben mindenki a személyi kérdésekkel foglalkozik, mások elviszik előlünk a feladatokat - mondta Gyulay Zsolt MOB-alelnök.
Ahogy fogalmazott: rengeteg tennivaló akad, illetve akadna. Ezek közül elsősorban a 2012-es londoni olimpiai felkészülést, a nemzeti edzői státusz és az egycsatornás finanszírozási rendszer megteremtését említette.
"Emellett több mint egy éve készítjük elő az augusztusi ifjúsági ötkarikás játékokat, az előkészítő bizottság vezetőjeként bízom a sikeres szereplésben. Én is utazom Szingapúrba, s majd ha augusztus végén visszajövök, egyeztetünk elnök úrral, hogy neki mik a tervei a poszttal kapcsolatban. Még egyszer hangsúlyozom: most nem az a kabinetkérdés, hogy ki lesz a MOB elnöke" - állította Gyulay.