Minden esélyes döntős a kajak-kenu ob-n

2010.07.23. 20:25

Nem született komolyabb meglepetés a kajakosok és kenusok szegedi országos bajnokságának, egyben világbajnoki válogatójának első, pénteki versenynapján, amelyen az 1000 és 500 m-es elő-, valamint középfutamokat bonyolították le. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a férfi kajakosok egykilométeres selejtezői során a Kucsera Gábornak akadt a legnehezebb dolga, annak ellenére, hogy ezen a távon ő képviselte a magyar színeket az Európa-bajnokságon: a versenyző csak negyedik lett a középfutamában, de így is ott lesz a szombat délelőtti döntőben. Ugyanebben a számban, 500 m-en Vereckei Ákos jutott a legjobb idővel a fináléba, de a friss Eb-aranyérmes Szalai Tamás is megnyerte a saját középfutamát.

A nőknél 1000 m-en Kovács Katalin fölényesen nyerte az előfutamát, a döntőben legkomolyabb kihívója a KSI fiatal kajakosa, Hegyi Zomilla lehet. A rövidebb távon egy előfutamba került Kozák Danuta, Kovács és Janics Natasa. A presztízscsatát végül az Európa-bajnok Kozák nyerte, míg a másik futamban Csipes Tamara győzött Benedek Dalma előtt.

A kenusoknál 1000 m-en az olimpiai bajnok Vajda Attila másodikként ért célba az előfutamában a csepeli Volein Viktor mögött, az első válogató győztese, Sarudi Pál viszont győzelemmel lépett tovább, így a két versenyző, vagyis Vajda és Sarudi összecsaphat a döntőben a vb-részvételért. Érdekesség, hogy a veterán Pulai Imre ugyanúgy, ahogy az első válogatón, megint bekerült a fináléba. 500 m-en elindultak egyesben a Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály is döntőzhet, és ott lesz a legjobbak között az Eb-ötödik Korisánszky Péter is. A párosoknál papírforma eredmények születtek. Azok az egységek, aki az első siker után a mostani, második válogatót is megnyerik, vb-csapattagnak érezhetik magukat. Ha más győz most hétvégén, mint aki júniusban diadalmaskodni tudott, akkor úgynevezett szétlövésben dől el, hogy ki utazhat az augusztusi, poznani világbajnokságra.

A további program:

Szombat:

1000 m-es döntők 9 ó

200 m-es elő- és középfutamok, illetve 5000 m-es előfutamok 15 ó

Vasárnap:

500 m-es döntők 9 ó

200 m-es döntők 12 ó

5000 m-es döntők 15 ó