Kővágó, Pars és Kiss éremesélyes az atlétika Eb-n

2010.07.26. 10:33

Éremesélyekkel és dobogó közeli eredményekkel egyformán számol Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakmai igazgatója a kedden kezdődő barcelonai Európa-bajnokságon, amelyet az olimpiai építkezés fontos állomásának tart.

„A 23 fő tisztességes létszámnak tekinthető, nem turistákból áll a csapat, hanem döntőre esélyes, tapasztalt versenyzőkből és reményteljes fiatalokból” - nyilatkozott az MTI-nek Dornbach Ildikó, aki hozzátette, egyre szűkül a hazai élmezőny, mivel a jelenlegi támogatásból nehéz megtartani az atlétákat.

Az éremesélyesek ezúttal is elsősorban a dobók közül kerülnek ki: a diszkoszvető Kővágó Zoltán idén már Gyémánt Liga-győzelemmel és több dobogós helyezéssel is büszkélkedhet, míg a kalapácsvető Pars Krisztiánt hozzá hasonlóan csak két európai versenyző előzi meg a világranglistán.

„Kővágó nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt az idén, amit már az eddigi eredményei is mutatnak. Krisztián viszont peches volt a felkészülés során, sokat bajlódott sérüléssel, így eddig nem tudta azt hozni, amire képes, talán az Eb-n kijön neki a lépés” - mondta a szakmai igazgató.

Ugyancsak dobogón végezhet 110 gáton Kiss Dániel, aki Dornbach Ildikó elmondása szerint idén mindent az Eb-nek rendelt alá, ennek érdekében Gyémánt Liga-szereplést is lemondott, hogy elkerülje a sérüléseket. A tavalyi szabadtéri vb-n elődöntős gátas ebben az évben fedett vb-döntőben szerepelt, a csapat Eb-n pedig országos csúcsot futott, 13.32 mp-es idejénél idén csak három európai tudott jobbat.

Rajtuk kívül a szakmai igazgató szerint még döntőesélyes a diszkoszvető Fazekas Róbert, a kalapácsvető Németh Kristóf és Orbán Éva, s a nyolc között végezhet 10 ezer méteren Papp Krisztina.

„Tele van fiatalokkal a csapat, akik a következő két évben nagyot léphetnek előre. Ilyen a férfi 4x400-as váltó is, amellyel nem titkoltan az a cél, hogy kivívja majd az olimpiai részvételt” - hangsúlyozta Dornbach Ildikó.

Az Eb első napján hét magyar lesz érdekelt: Helebrand Máté 20 km-es gyaloglásban, Pars Krisztián és Németh Kristóf a kalapácsvetés, Márton Anita a súlylökés selejtezőjében, Lukács Máté és Petráhn Barbara 400-on, Szemeti Péter pedig 1500-on áll rajthoz.

A magyar csapat, program

Tizenhat férfi és hét női versenyzőt nevezett a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a kedden kezdődő atlétikai Európa-bajnokságra.

A magyar indulók

Férfiak:

400 m: Lukács Máté

800 m: Kazi Tamás

1500 m: Szemeti Péter

110 gát: Kiss Dániel, Baji Balázs

Súly: Kürthy Lajos

Diszkosz: Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán

Kalapács: Németh Kristóf, Pars Krisztián

Gerely: Olteán Csongor

20 km gyaloglás: Helebrand Máté

4x400 m: Deák Nagy Marcell, Lukács, Kovács Zoltán, Pásztor Gábor, Bartha László

Nők:

200 m: Petráhn Barbara

400 m: Petráhn

5000 m: Kálovics Anikó, Papp Krisztina

10000 m: Erdélyi Zsófia, Papp

3000 m akadály: Tóth Lívia

Súly: Márton Anita

Kalapács: Orbán Éva

A magyarok programja

Július 27., kedd:

8:05 ó: férfi 20 km gyaloglás, Helebrand Máté

9:30 és 11:05 ó: férfi kalapácsvetés selejtező, Pars Krisztián, Németh Kristóf

10:30 ó: női súlylökés, selejtező, Márton Anita

10:40 ó: férfi 400 m, előfutam, Lukács Máté

12:15 ó: férfi 1500 m, előfutam, Szemeti Péter

20:10 ó: női 400 m, előfutam, Petráhn Barbara

Július 28., szerda:

10:10 és 12 ó: női kalapácsvetés, selejtező, Orbán Éva

11:30 ó: női 3000 m akadály, előfutam, Tóth Lívia

12:10 ó: férfi 800 m, előfutam, Kazi Tamás

21:05 ó: női 10 ezer m, döntő, Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina

Július 29., csütörtök:

10:45 ó: 110 m gát, előfutam, Kiss Dániel, Baji Balázs

Július 30., péntek:

9:10 ó: női 5000 m, előfutam, Kálovics Anikó, Papp Krisztina

10:20 és 12 ó: férfi gerelyhajítás, selejtező, Olteán Csongor

11:30 ó: férfi súlylökés, selejtező, Kürthy Lajos

12:20 ó: női 200 m, előfutam, Petráhn Barbara

Július 31., szombat:

10:10 és 11:40 ó: férfi diszkoszvetés, selejtező, Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán

11:20 ó: férfi 4x400 m váltó, előfutam, Magyarország