Borisz Gelfand lesz Lékó Péter ellenfele Miskolcon
Augusztus 24-29. között a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a hagyományos sakkparádénak: a nyolcjátszmás rapid párosmérkőzésen Lékó Péter ellenfele ezúttal az izraeli Borisz Gelfand lesz.
A csütörtöki sajtótájékoztatón Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere kijelentette, hogy a megyeszékhely értékeire a sakkal is fel lehet hívni a figyelmet, ezért az önkormányzat különös jelentőséget tulajdonít a csatának.
A szegedi nagymester a "Lékó +..." elnevezésű versenysorozat keretében először az angol Michael Adamsszel, az orosz Anatolij Karpovval, az ugyancsak orosz Vlagyimir Kramnyikkal, a norvég Magnus Carlsennel, tavaly pedig az indiai Viswanathan Ananddal mérte össze tudását Miskolcon, ahol immáron három éve nyeretlen, mivel Kramnyiktól, Carlsentől és Anandtól is kikapott.
Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a párosmérkőzés bírája elmondta: Lékó mostani ellenfele, a 42 éves Borisz Gelfand fehérorosz nemzetiségű. 1990-ben tagja volt az olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, a 2008-as olimpián pedig az izraeli együttest vezette éltáblásként az ezüstéremig. Diadalmaskodott a tavalyi Világkupán, és ismét világbajnok lett. A két nagymester eddig a különböző sakkműfajokban 56 játszmát váltott egymással. Ezek közül 30 volt rapid- és villámparti, a mérleg: 20 remi, 5 Lékó- és ugyancsak 5 Gelfand-siker. A 26 hagyományos mérkőzésből 20 zárult döntetlennel, emellett mindketten háromszor győztek, vagyis a jelenlegi összmérleg 28-28.
Lékó számára különösen fontos az augusztus végi jó eredmény, ugyanis - a szerényebb dortmundi szereplését követően - éltáblása lesz a szeptember 20. és október 4. közötti sakkolimpián asztalhoz ülő magyar válogatottnak. A párosmérkőzés szabályai nem változtak: játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük lesz a nagymestereknek, akik lépésenként 10 másodperc bónuszt is kapnak. Ha a mérkőzés 4-4-re végződik, villámpartikban döntik el, hogy kié a győztesnek járó díszes serleg.
A párosmérkőzés programja:
augusztus 24., kedd, 18 óra: megnyitó a Miskolci Nemzeti Színházban
augusztus 25., szerda, 17 ó: 1. játszma, 18:30 ó: 2. játszma
augusztus 26., csütörtök, 17 ó: 3. játszma, 18:30 ó: 4. játszma.
augusztus 27., péntek, 17 ó: közönségtalálkozó a nagymesterek részvételével a Nemzetközi Kereskedelmi Központban
augusztus 28., szombat, 17 ó: 5. játszma, 18:30 ó: 6. játszma
augusztus 29., vasárnap, 17 ó: 7. játszma, 18:30 ó: 8. játszma, 19:30 ó: eredményhirdetés