Októberben választanak új MOB-elnököt
Október 10-e után választható meg a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke - mondta pénteken Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, aki Schmitt Pál megválasztott államfő lemondása után gyakorolja a MOB elnöki jogkörét.
Molnár az MTV Ma Reggel című műsorában jelezte: szeptember 10-ére hívták össze azt az elnökségi ülést, amelyen kijelölik az elnökválasztó közgyűlés időpontját, és mivel a jogszabályok szerint az elnökségi ülés után minimum 30 napot kell várni a közgyűlésre, ezért október 10-e előtt biztosan nem tudják megválasztani Schmitt Pál utódját. A főtitkár hozzátette: a közgyűlés előtt tíz nappal hozzák nyilvánosságra, kik azok, akik kandidálnak, így tulajdonképpen tíz napot adnak a kampányolásra.
Molnár Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy az Országgyűlés várhatóan szeptemberben fogadja el az új sporttörvényt, amely kihatással lehet a MOB működésére és alapszabályára. Így érdemes lenne megvárni ezt is, és kézenfekvő lenne az elnökválasztó és az esetleges alapszabály-módosítással járó feladatokat előíró közgyűlést egyszerre megtartani.
"Az élet nem áll meg, az elnök úr lemondása után nincs fennakadás, többek között van négy alelnök, és a főtitkár gyakorolja az elnöki jogkört. Nem kell kapkodnunk" - mondta Molnár Zoltán.
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnököt pénteken 11 órakor iktatják be hivatalába, és a fennálló rendelkezések értelmében lemondott a MOB elnöki posztjáról, amelyet 1989 óta töltött be.
Utódjaként Borkai Zsolt, Kovács István, Vaskuti István és Gyulay Zsolt neve került szóba.