Hosszú kényelmesen is 3. idővel döntős
A budapesti úszó Európa-bajnokság hétfői délelőtti versenynapján a 400 méteres vegyes úszás elődöntőit rendezték.
A szám tavalyi világbajnoknője, Hosszú Katinka az utolsó futamba került, és nem adott ki mindent magából.
Az Amerikában tanuló bajai versenyző a pillangó után másodiknak fordult, de csak pár századdal előzte meg őt a cseh Martynova.
Féltvánál, vagyis a hátúszás után is ezt a pozíciót foglalta el, de ekkor már a kiváló hátúszó, Jakabos Zsuzsa előzte meg.
Mellúszásban már mindenki leszakadt róla, testhosszal vezetett, gyorson huszonöt méter után már spórolni is tudott, így is megtartotta előnyét. A harmadik legjobb idő (4:40.61) lett az övé, Jakabos végül a hatodik idővel (4:42.00) döntős.
Hosszút az angol Hannah Miley és a szlovén Anja Klinar előzte meg, ennek ellenére abszolút aranyesélyes a délutáni döntőben.
Kiss Gergely 400 gyorson a hatodik legjobb idővel került a döntőbe. Kiss a nyolcszáz Európa-bajnoka, de ezen a rövidebb távon is harcban lehet az érmekért. Kivált, mert mind a nyolc versenyző közel bő egy másodpercen belül ért célba.
A szám nagy esélyese a német Paul Biedermann, aki a tavalyi római világbajnokságon legyőzte az amerikai Michael Phelps-t.
Ugyancsak döntős a magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is.
Gyurta Dániel, gyengébbik számában, 100 mellen a hetedik jutott az elődöntőbe, a döntőért még egyszer úsznia kell. Molnár Ákos és Bodor Richárd is elődöntős.
Rajtuk kívül elődöntős még Takács Krisztián (50 pillangó) és Szekeres Dorina (200 hát).