Cseh László élete versenyét nyerte az Eb-n
További Sport cikkek
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
Cseh László négy éve és két éve is megnyerte az Európa-bajnokságon a 200 vegyest, most is favoritnak számított, a legjobb idővel jutott döntőbe.
Az osztrák Markus Rogan üzenetértékűen azt fejtegette az elődöntő után, hogy nem adott ki mindent magából, Cseh pedig azt mondta: nem elégedett a mellúszásával.
Azt már a rajt előtt sejteni lehetett: ez kettejük versenye lesz, másnak nincs esélye az aranyéremre.
Cseh másodikként fordult a pillangó után, de Rogan előtt volt körülbelül egy testhosszal. A hátúszás után még jobban beleerősített, majdnem egy másodperccel vezetett. Mellen azonban Rogan nagyon ráúszott – Japánban, a világcsúcstartóval készült fel –, de még így is majdnem öt tizeddel vezetett Cseh.
A gyorson Rogan nem akart leszakadni, nagyon szorongatta Cseht, egymás mellett haladtak, de a magyar három tizedet megőrzött előnyéből.
Óriási verseny volt, ilyen kiélezett küzdelemben még egyszer sem nyert Cseh. Ideje: 1:57.73.
"Fantasztikus érzés hazai közönség előtt nyerni. Nagy csata volt, ezt is lehetett várni, hiszen a lelki hadviselés már előkezdődött tegnap. Rogan tudatosan választotta a harcot" – nyilatkozott Cseh. "Nagyon kemény verseny volt, nem az idő, hanem a győzelem volt a lényeg. Benne volt, hogy közelebb jön mellen, így is lett, de gyorson tartottam magam."
Cseh hat éve egy századdal verte Rogant a 100 méteres hátúszásban. Rogan örök második, most is az maradt.
Gyurta Dániel élete formájában versenyez az Európa-bajnokságon, ezt ismét bebizonyította a 200 mell elődöntőjében, hiszen nem bújt meg a mezőnyben, ahogy szokott, nem a hajrájában bízott, hanem már ötvennél vezetett, és utána folyamatosan növelte az előnyét. Több mint egy testhosszal nyerte elődöntőjét, és a csütörtöki döntőbe is a legjobb idővel került.
„Jó előjel volt, hogy százon kétszer egy percet úsztam, a mai nap úgy sikerült, ahogy szerettem volna, 2:10 alá szerettem volna kerülni, nem sikerült, de visszafogtam magam az utolsó ötvenen, nem adtam ki magamból mindent. Teljesen más verseny lesz a csütörtöki döntő, nem is lehet más célom, minthogy a hazai közönség előtt felálljak a dobogó tetejére" – mondta Gyurta, akinek testvére, Gergely a hetedik lett 1500 gyorson.
200 vegyesen Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn a második valamint a harmadik idővel jutott a döntőbe. Hosszú 2:11.84-gyel ért célba, Verrasztó két századdal maradt el tőle. A francia Muffat volt a leggyorsabb.
Verrasztó félórával elődöntője után a 100 gyorson mindössze két tizeddel maradt le az éremről. A rossz rajt után fokozatosan zárkózott, de mindez csak az ötödik helyre volt elég.
Eredmények
férfiak:200 m gyors, Európa-bajnok:
Paul Biedermann (Németország) 1:46.06 p
2. Nyikita Lobincev (Oroszország) 1:46.51
3. Sebastiaan Verschuren (Hollandia) 1:46.91
200 m vegyes, Európa-bajnok:
CSEH LÁSZLÓ 1:57.73 p
2. Markus Rogan (Ausztria) 1:58.03
3. Joe Roebuck (Nagy-Britannia) 1:59.46
...6. VERRASZTÓ DÁVID 2:00.72
1500 m gyors, Európa-bajnok:
Sebastien Rouault (Franciaország) 14:55.17 p
2. Pal Jönsen (Feröer-szigetek) 14:56.90
3. Samuel Pizzetti (Olaszország) 14:59.76
...7. GYURTA GERGELY 15:19.27
nők:
100 m gyors, Európa-bajnok:
Francesca Halsall (Nagy-Britannia) 53.58 mp
2. Aliakszandra Heraszimenya (Fehéroroszország 53.82
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 54.12
...5. VERRASZTÓ EVELYN 54.33
100 m mell, Európa-bajnok:
Julija Jefimova (Oroszország) 1:06.32 p
2. Rikke Möller Pedersen (Dánia) és
Jennie Johansson (Svédország) 1:07.36-1:07.36