Öt éve itt elsüllyedtem, most nem fogok

2010.08.16. 10:59
A hétvégén rendezik a kajak-kenu világbajnokságot Poznanban, Vajda Attila tavaly ezren lemaradt a dobogóról. Az olimpiai bajnokot sok minden hátráltatta idén, érzi az izmait, de ettől még jól akar menni Lengyelországban.

„Nehéz arról beszélni, milyen formában vagyok, hiszen elég bonyolult ez a szezonom" – mondta az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila.

„A sérülésem ugyan elmúlt, de a Szolnokon eltöltött hetek jól megdolgoztattak, a keményebb víz miatt minden izmomat érzem. Úgy hiszem, jobb lett volna Szegeden, a megszokott színvonalú pályán, jobb körülmények között készülni, de ezen most már nem tudok változtatni. A lényeg, hogy megfelelő formában vagyok, és nagyon is él bennem a bizonyítási vágy”.

Vajda a május eleji rangsoroló versenyen negyedik lett ezren, utána az első válogatót kihagyta, a másodikat megnyerte, és a szétlövésben legyőzte Sarudi Pált.

„Mivel az Európa-bajnokság kimaradt, így mondhatom azt is, hiányzik a versenyzés, az izgalom, a világversenyek hangulata. És bár a poznani tóval nincsenek jó tapasztalataim, 2005-ben gyakorlatilag elsüllyedtem a hajómmal, most azért bízom benne, jó pályákat tudok menni.”

Hogy mi a célja a világbajnokságon? „Számomra most egy a fontos: úgy szálljak ki a hajóból, hogy ne legyen hiányérzetem.”