32 éve nem volt ilyen rossz a hazai öttusa

2010.09.07. 14:23
Az 1978-as férfi világbajnokság óta a kedden zárult csengtui vb-n szerepeltek a legrosszabbul a magyar öttusázók. A mostani előtt a 2004-es volt az utolsó vb, melyen csupán egy éremmel zárt a küldöttség, ám hat éve Vörös Zsuzsanna révén aranyat hozott a válogatott, míg most a férfi csapat csak harmadik lett.

A nőknél 1981 óta rendeznek világbajnokságokat, s többször előfordult, hogy a magyarok nem szerepeltek kiemelkedően. A férfiaknál azonban 1978 volt az utolsó év, amikor nem szereztek érmet, azóta pedig általában több medált is gyűjtöttek, vagy ha csak egyet, az mindig fényesebb volt a bronznál. Ráadásul 32 éve csak az egyéni és a csapatverseny szerepelt a programban, míg most Kínában öt számban osztottak érmeket.

Rosszul sikerült világbajnokság volt ez a számunkra, aminek az okát egyelőre csak keresgéljük - kezdte értékelését a csengtui egy hétről Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya.

„Semmi olyan előjel nem volt a felkészülésben, ami ezt indokolná. Kasza Róbert pár napos betegségén kívül az utolsó hetekben folyamatosan tudtunk edzeni. Jól fel is készültünk, időben ide is érkeztünk. Lehet, hogy az akklimatizáció első néhány rossz éjszakája is belejátszott a történtekbe, de semmiképpen sem lehet oka ennek a szereplésnek.”

A szakvezető emlékeztetett arra, a női versenyzőkkel szemben az volt a cél, hogy legyenek harcban az érmekért.

„Harcban is voltak, még ma is, amikor a női váltóban egy tartalékos lócsoporttal, melyet a dél-koreaiak előzőleg befejeltettek, kellett volna megőrizni helyüket az élcsoportban, ami persze nem sikerülhetett. A küzdelem az ő esetükben minden számban dicsérhető, mindent megtettek, hogy ebben a mezőnyben, rutintalanságukkal együtt ott legyenek az élmezőnyben. Az egyéniben elért 7. és 10. hely, valamint a csapat negyedik helye elfogadható ettől a fiatal együttestől - tette hozzá.

A kapitány megemlítette még, hogy a férfiaknál mindhárom csapattag különösebb gond nélkül döntőbe jutott, Marosi Ádám viszont a selejtezőben megsérült, és onnantól kezdve, a selejtező második felét, a döntőt és a váltót izomhúzódással versenyezte végig úgy, hogy az ő vívásában meghatározó kitöréses támadások kiestek, helyben állva vívott, és futásban sem volt teljes értékű, ezzel együtt az egyetlen érmet éppen a férfi csapat szerezte.

„A két hagyományos lebonyolítású váltó csalódást okozott, mert ezekben előrébb szoktunk végezni” - szögezte le Pálvölgyi Miklós, aki még szót ejtett a lovakról is, mondván, a rendezők és a nemzetközi szövetség nem először követ el hibát, amikor olyan állományt bocsát az öttusa lovasképzettségű versenyzők rendelkezésére, amellyel a versenyzők biztonságát is veszélyezteti.

„Ehhez adódik hozzá, hogy az átalakuló versenyrendszerben a pontszámítás aránytalanná vált, a nap első három számában minimális különbségek alakulnak ki, meghatározóvá vált a végén a kombinált verseny, ami az egykori öttusaideált, mely szerint egyenlő súlyú számokban mérkőznek meg a versenyzők, megszűntette.”

A kapitány arra is kitért, hogy míg a lányokkal szemben megengedőbb, s célként általában azt fogalmazza meg, hogy legyenek harcban az érmekért, addig az ugyancsak fiatal fiúktól már komolyabb eredményeket vár el. Mindezzel együtt elismerte: elég régre kell visszamenni, hogy hasonlóan szerény magyar eredménnyel zárult világbajnokságot találjunk.

A kínai vb egyébként semmi különöset nem hozott a korábbiakhoz képest, egyedül az okozott meglepetést az ide érkezőknek, hogy a házigazdák olimpiai szintű létesítményeket húztak fel, modern, látványos öttusaközpontot alakítottak ki Szecsuan tartományi központjának közelében, lakott területtől egyelőre viszonylag távol.

Feltételezhető volt, hogy nézőkkel is megtöltik majd a vívásnak és az úszásnak otthont adó csarnok mintegy kétezres lelátóját, valamint a lovas és futópálya mellé felhúzott még nagyobb karéjt, de nem így történt. A centrumot mindenesetre szeretnék kihasználni, ennek érdekében köttetett a nemzetközi szövetséggel hosszú távú szerződés, melynek alapján évente lesz majd itt valamilyen kiemelkedő korosztályos vagy felnőtt verseny.

A világbajnokság éremtáblázata

Oroszország 2 1 1

Franciaország 2 1 -

Litvánia 1 1 2

Fehéroroszország 1 - -

Lengyelország 1 - -

Csehország - 1 -

Koreai Köztársaság - 1 -

Nagy-Britannia - 1 -

Ukrajna - 1 -

Németország - - 2

Magyarország - - 1

Kína - - 1

Az első oszlopban az arany, a másodikban az ezüst, a harmadikban a bronzérmek száma olvasható.