Bácsi egyből kikapott a birkózó-vb-n

2010.09.08. 12:29

A kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában érdekelt Bácsi Péter meglepetésre rögtön első meccsén vereséget szenvedett a moszkvai birkózó-világbajnokságon. A szerdai nap egyetlen magyarja a nyári nemzetközi versenyeken remekül versenyzett, a szakvezetés érmet várt tőle, ezzel szemben már a 32 közé jutás sem sikerült neki.

Bácsi a kazah Roman Meljosin ellen lépett szőnyegre, s a magyar szövetség tájékoztatása szerint már az első menetben gondjai támadtak, a szakasz végén ugyanis ő ment le térdelőhelyzetbe, riválisa pedig két pontot érő akciót csinált rajta. A második menetben aztán megvillant a magyar, gyönyörű akciókkal 6-1-re hozta a szakaszt, s következhetett a mindent eldöntő két perc. Ekkor nem esett pont, így fél perccel a vége előtt Bácsi választhatott, s ő Meljosint térdepeltette, ám rosszul tette, mivel nem tudott fogást találni, a jó védekezés pedig a kazah győzelmét jelentette. Az FTC 2008-as Európa-bajnokának egyetlen esélye az maradt a folytatásra, ha Meljosin a döntőig verekszi magát, s így a vigaszágra viszi őt.