Edoardo Mortara nyerte az idei Formula 3 Euro Seriest
A finn Valtteri Bottas nyerte a németországi Oscherslebenben rendezett Formula 3 Euro Series szombati futamát. A vasárnapi második futam után már csak egy verseny, az október 16-17-ei Hockenheimring van hátra és Edoardo Mortara – aki szombaton csak a hatodik lett – előnye 25 pont a német Marco Wittman előtt, így már megnyerte a sorozatot, hiszen a hátralévő futamokon már csak maximum 22 pontot lehet gyűjteni (az első futam győztese, a másodiké hat pontot kap). A harmadik helyen a finn Bottas áll.
A Formula 3 Euro Series egy junior sorozat, korábban itt versenyzett Lewis Hamilton, aki háromszor is nyert, illetve Adrian Sutil és Nico Rosberg is. A versenyzők egy Dallara F308-as vázra épített, négyhengeres, kétliteres, 200 lőerős Volkswagen, vagy Mercedes motorral száguldoznak. A gumiabroncsokat a Kumho szállítja. Az idei szezonnak hét csapat 22 pilótája vágott neki. Kilenc futamon szombaton és vasárnap egy-egy versennyel alakul ki a bajnokság végeredménye.
A bajnok, Edoardo Mortara január 12-én volt 23 éves. 2006-ban a Formula Reanult olasz bajnokságban és az Európa-kupában versenyzett. Tavaly a GP2-es sorozatban és a Formula Renault 3.5 Seriesben vett részt, 2007 óta versenyez a Formula 3-ban is. Idén hat futamot nyert, kétszer volt második és ugyanennyiszer harmadik.
A szombati végeredmény:
1. Valtteri Bottas ART D/M 30:16.369
2. Alexander Sims ART D/M + 22.141
3. Antonio Felix da Costa Motopark D/V + 22.788
4. Daniel Juncadella Prema D/M + 27.448
5. Roberto Merhi Mucke D/M + 30.137
6. Edoardo Mortara Signature D/V + 40.615
7. Marco Wittmann Signature D/V + 41.423
8. Carlos Munoz Mucke D/M + 42.538
9. Jim Pla ART D/M + 43.217
10. Nicolas Marroc Prema D/M + 43.804
11. Matias Laine Motopark D/V + 56.528
12. Tobias Hegewald Motopark D/V + 1:17.817
13. Laurens Vanthoor Signature D/V + 2 kör
(D/V a Dallara/Volkswagen, a D/M a Dallara/Mercedes rövidítése, a pilóták neve után az istálló olvasható).