Eltérő célok párbajtőrben a vívó-vb-n
Az elmúlt néhány év eredményei alapján eltérő világbajnoki célokat fogalmazott meg a női, illetve férfi párbajtőr-válogatottal szemben Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya.
„Kicsit kétarcú a párbajtőrvívásunk, mert míg a férfiak évek óta meghatározó szereplői a nagy versenyeknek, rendszeresen az első három-négy-öt között végeznek csapatban, addig a nőknél most már az 5-8. helyek valamelyikének megszerzése is szép siker lenne - mondta az MTI érdeklődésére a szakvezető csütörtökön, a november 4-én kezdődő párizsi világbajnokságot megelőző felkészülés hajrája előtt, hozzátéve, hogy azért a férfiak esetében is előfordulhat váratlan esemény. - Mára már annyira kiegyenlített a mezőny, hogy a 16-ból a 8 közé jutásért is lehet olyan erős ellenfelet kapni, amellyel szemben egy kis hiba is elegendő a vereséghez. Ezzel együtt remélem, hogy a vívásunkkal nem lesz különösebb probléma, és az első négy-öt között végzünk.”
Ami a női válogatottat illeti, Kulcsár Győző arról beszélt, hogy Szász Emese most is - mint az elmúlt években - esélyes a kiemelkedő szereplésre egyéniben, a csapat azonban a megkezdett munka eredményeként, hosszú menetelés végén inkább csak a 2016-os olimpiára érhet be igazán.
„Szerintem egyik ország se képes elviselni, hogy három-négy klasszis vívó nagyjából egyszerre kerül ki a sportágból. Ez így van a mi esetünkben is. A részben junior korúakból álló csapatnak időre van szüksége, hogy beleérjen ebbe az erős felnőtt mezőnybe, így a nyolc közé kerülés már siker lenne. Természetesen nem adjuk fel a jövőre induló olimpiai kvalifikációs küzdelmet sem, de emberfeletti teljesítményre lenne szükség, hogy az összejöjjön, azaz Európában az első öt között legyünk.”
A kapitány beszélt arról is, hogy a férfiaknál Boczkó Gábor és Imre Géza esélyes elsősorban arra, hogy a későbbiekben londoni kvótát harcoljon ki - a férfiaknál nem lesz csapatverseny párbajtőrben a 2012-es játékokon -, a nőknél pedig Szász Emese, amennyiben a csapatnak a papírformát igazolva nem jönne össze a részvétel kiharcolása.