Botrány a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton lefújása miatt

2010.10.18. 14:34

Elhatárolódnak a 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton elmaradásáról hozott önkényes döntéstől és annak indoklátásától a Nagy Sportágválasztó szervezői, akik 50 százalékban megvásárolták a verseny szervezési jogát.

„A Szupermarathon hivatalos honlapján a Szupermarathon Szervezőbizottsága nevében közzétett nyilatkozattól teljesen elhatárolódunk, mivel a 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon elmaradásának indokaként valótlan okokat tüntettek fel, melyben a vörösiszap katasztrófára való hivatkozás a legkevésbé fedi a valóságot” - olvasható többek között az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatban, amelyben jelzik, a bajnokok csapata lefutja a több mint 317 kilométeres távot:

„...az általunk vállalt, a vörösiszap katasztrófa áldozatai javára, a Magyar Vöröskereszttel együtt szervezett adománygyűjtő futást megtartjuk. Így a szupermaratoni távot a bajnokok csapata Vajda Attila (olimpiai- és világbajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Boronkay Péter (világ és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman), Ipacs Endre (vb- bronzérmes kenus) éjjel-nappal lefutják...”

A Nagy Sportágválasztó szervezői szerint nem valós adatokat és tájékoztatást kaptak akkor, amikor a verseny szervezési jogát 50 százalékban megvásárolták: "A múlt terhei sokkal nagyobbak voltak annál, mint amit számunkra bejelentettek."

„A 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon elmaradása önkényesen hozott döntés volt az előző évek versenyek szervezője részéről, melynek meghozatalakor véleményünket nem kérték ki, a döntésről és a verseny elmaradásával kapcsolatos nyilatkozatról nem tájékoztattak minket. Mi az utolsó pillanatig mindent megtettünk azért, hogy 2010-ben a 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon megvalósuljon” - szögezik le a nyilatkozatban.

A szupermaraton szervezőbizottsága vasárnap technikai okokra hivatkozva közölte, hogy elmarad a hagyományos verseny, amely három országon és 44 településen haladt volna keresztül október 19. és 23. között. A lemondás szerint az utóbbi napokban technikai problémák merültek fel, és az országot sújtó vörösiszap-katasztrófa tovább nehezítette, majd ellehetetlenítette a rendezést, ezért nem tudták biztosítani a verseny biztonságos lebonyolítását. Az október 23-ra tervezett Budakeszi-Budapest félmaratonit az 1956-os emlékfutással viszont megrendezik.

Ezen a Nagy Sportágválasztó szervezői is részt vesznek: „A 2010. október 23-ára meghirdetett Budakeszi-Kós Károly sétány közötti félmaraton és 56-os Szabadság Napja kapcsán meghirdetett futás megtartását mi is teljes szívünkből támogatjuk. Az immár hagyományos Kolonics György emlékfutáson minden sporttársunk részvételére számítunk. A szupermarathoni távot végigfutó bajnokcsapatunk a félmaratoni távot is teljesíti.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves volt.

február 27., 21:08

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

3 órája

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.

február 27., 20:41

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.

február 28., 15:36

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

2 órája

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

58 perce

  • Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.

február 27., 20:22

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

2022 óta küzdött a betegséggel.

február 27., 19:45

  • Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.

február 27., 18:01

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

2 órája

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

1 órája

  • Sport
Meghalt Lukács Lóránt

Meghalt Lukács Lóránt

A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.

február 27., 10:27

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53