Magyar győzelmek a spanyol kardválogatón
Négynapos edzőtáborozás lezárásaként a magyar kardválogatott tagjai részt vettek a spanyol kardozók hétvégi válogatóversenyén, s a férfiaknál Szilágyi Áron, a nőknél pedig Nagy Orsolya győzött. Nébald György, a fegyvernem hazai szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta, mindkét nemben nagy mezőny volt, száz körüli vívó lépett pástra San Sebastiánban, a spanyolok mellett tíz magyar - Szilágyi Áron, Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Iliász Nikolász, valamint Nagy Orsolya, Várhelyi Anna, Pető Réka, Benkó Réka és Garam Nóra - indult. A férfiaknál a döntőben Szilágyi Jaime Martít verte, a nőknél, Nagy Várhelyit győzte le.
„Szerdán érkeztünk meg Spanyolországba, sokat edzettünk Madridban, aztán átutaztunk az onnan 450 km-re lévő San Sebastiánba, ahol egy jó versenyen vettünk részt. A helyiek mindent fizettek, csak a repülőjegyet kellett nekünk állnunk, azaz költségkímélő volt a túra, amely, azt hiszem, hasznos volt abból a szempontból is, hogy megszakította a hosszú világbajnoki felkészülés monotóniáját” - fogalmazott már itthonról a kapitány.
A kardozók Telkiben és Tatán edzettek, aztán pár napos, vívás nélküli aktív pihenő következett a számukra Tapolcán, majd jött a spanyolországi edzőtáborozás, és most két hétig megint Tatán készülnek a november 4-én kezdődő párizsi világbajnokságra.