Négy érem a cél a párizsi vívó-vb-n
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Huszonöt versenyzőből álló csapat utazik a november 4-én kezdődő párizsi vívó-világbajnokságra, melyen a szövetségi elvárás négy érem, közte - kis szerencsével - egy arany megszerzése. Az év sportági fő eseményének csütörtöki, hazai felvezető sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar szövetség megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát, s jelen állás szerint nincs is vetélytársa, így a decemberi döntést optimistán várhatja.
A párizsi vb első két napján egyéni selejtezőket bonyolítanak le, majd 6-a és 8-a között naponta két-két szakág egyéni főtáblás küzdelemire kerül sor, aztán öt napon át csapatversenyeket rendeznek. A 2006-os torinói vb-hez hasonlóan az épek mellett ezúttal is versenyeznek majd kerekesszékesek; a magyar színeket kilenc vívó képviseli.
Füleky András, a hazai szövetség ügyvezető igazgatója a szokatlan lebonyolításra hívta fel a figyelmet.
„Nagyon hosszú ideig tart a világbajnokság, előfordulhat, hogy ha egy női párbajtőröző a selejtezőből nem jut tovább, de csapatban még érdekelt, legközelebb a vb kilencedik napján jut szerephez. Ez szakmailag is, de főleg anyagilag nagyon megterhelő a szövetségek számára. A hosszú kint tartózkodás látszólag nem büntetés, de egy világbajnokság nem erről szól” - mondta.
A vb első két napján egyéni selejtezőket bonyolítanak le egy külvárosi csarnokban, majd a mezőny átköltözik a Champs-Elysées-n lévő Grand Palais-ba, ahol 6-a és 8-a között naponta két-két szakág egyéni főtáblás küzdelemire kerül sor, aztán öt napon át csapatversenyeket rendeznek. A 2006-os torinói vb-hez hasonlóan az épek mellett ezúttal is versenyeznek majd kerekesszékesek is; a magyar színeket kilenc vívó képviseli. Kovács Iván szövetségi kapitány esélylatolgatásában kitért arra, hogy a minapi egri Világkupa-versenyen nem voltak itt az ázsiaiak, akik pedig meghatározóak, így nehéz megjósolni, előrelépett-e a válogatott. A jó szereplésre esélyesek között ezzel együtt Dani Gyöngyit, Krajnyák Zsuzsát, Szekeres Pált és Mató Gyulát említette.
A sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a magyar szövetség megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát, s jelen állás szerint nincs is vetélytársa, így a decemberi, moszkvai döntést optimistán várhatja.
"Felmerülhet, hogy van-e értelme olimpia után világbajnokságot rendezni. A válasz határozottan igen, mert a nemzetközi szövetség akkor lesz százéves, így jelentős vb-re kerülhet sor egy nagy hagyományokkal rendelkező országban, márpedig Magyarország alapító tag" - fogalmazott Erős János szövetségi elnök, majd még hozzátette, hogy a tervről tájékoztatták Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportügyeket irányító államtitkárát, és kérték, hogy a kormány biztosítsa támogatásáról a pályázatot, Schmitt Pál köztársasági elnököt, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívót pedig felkérték, hogy amennyiben Budapest rendezheti majd a világbajnokságot, legyen ő a fővédnöke, amit az államfő szóban elvállalt.
Az MVSZ szeretne segíteni az árvíz, illetve az iszapkatasztrófa károsultjainak. Egy hónapon belül kaphatók lesznek olyan hűtőmágnesek, melyek megvásárlásával bárki támogathatja a vívósportot, egyben pedig a bajba jutottakat is, a bevétel tizenöt százalékát ugyanis a jótékony célra fordítják.
A magyar vb-csapat:
Nők:
Párbajtőr: Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Budai Dorina
Kard: Nagy Orsolya, Pető Réka, Benkó Réka, Várhelyi Anna
Tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanni
Férfiak:
Párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Pádár Tamás (csak egyéniben), Rédli András (csak csapatban)
Kard: Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Iliász Nikolász
Tőr: Berjozkin Anton, Szabados Gábor, Gátai Róbert, Bíró Péter