Három magyar a 16 között a vívó vb-n

2010.11.06. 12:00

A női kardvívók közül csak Nagy Orsolyánnak sikerült a legjobb 16 közé jutnia. A férfiaknál Szilágyi Áron és Iliász Nikolász is nyolcaddöntős.

A tavaly vb-harmadik Nagy az első körben öt tussal verte a román Bianca Pascut, majd a 16 közé kerülésért nagy csatában 15-14-re győzött a brit Joanna Hutchison ellen, aki előzőleg meglepetésre búcsúztatta a francia Léonore Perrus-t.Utóbbi asszót jól kezdte a magyar vívó, 4-1-re ellépett, azután viszont feléledt ellenfele és sorozatban hét tust adott. 4-8 után előbb 10-10-re alakult az állás, majd Nagy vezetett 12-10-re, aztán 14-14-nél megint ő volt koncentráltabb.

A három további magyar indulónak nem sikerült továbblépnie az első körből, Pető Réka négytusos vereséget szenvedett a fehérorosz Volha Kisialiovától, Várhelyi Anna hárommal maradt alul az amerikai Dagmara Wozniakkal szemben. Benkó Réka is hárommal kapott ki,az amerikai színekben szereplő Ibtihaj Muhammadtól.

Nagy Orsolyához hasonlóan Szilágyi Áron és Iliász Nikolász is bejutott a legjobb 16 közé a párizsi vívó-világbajnokság szombati versenynapján, a kardozók egyéni versenyében.

Szilágyi izraeli és román, Iliász japán és dél-koreai vívó legyőzésével biztosította a helyét a nyolcaddöntőben. Az első asszó mindkettejüknek egyszerű volt, Szilágyi parádézott, a másodikban viszont hajszálon múlt a kiesés.

Szilágyi sokáig vezetett két-három tussal Gelu Florin Zalomir ellen, de 13-14-nél már a győztes tust is megítélték a magyar vívó ellen, ő azonban kérte a videovisszajátszást és igaza lett: 14-14-re módosult az állás, majd több eredménytelen akció után a 15. érvényes tust Szilágyi adta.

Iliász hasonlóan izgalmas körülmények között lépett tovább a 32-ből: ő 4-8-ról állt fel Ku Pon Killel szemben, úgy hogy már 14-12-re is vezetett.

Korán búcsúzott viszont a tavaly vb-bronzérmes Decsi Tamás, aki már az első fordulóban kikapott egy argentin kardozótól. Ugyancsak idő előtt fejezte be egyéni szereplését a korábban olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Nemcsik Zsolt, aki a második körben szenvedett vereséget egy dél-koreai vívótól.

"Még most sem tudom, mit kellett volna másképpen csinálnom - mondta Nemcsik a vesztes asszója után. - A zsűri versenyfutást csinált az asszóból, aki előbb rajtolt, annak ítélte a tust, a koreai fiú pedig állandóan beleindult. Ezt elnézték neki, így nem igazán volt mit tenni. 2006-ban, amikor ezüstérmes voltam a világbajnokságon, vele vívtam az elődöntőt, akkor meg tudtam csinálni az akcióimat, most erre nem is volt lehetőség. Nem voltam ideges, próbáltam nyugodt maradni. Szerencsére hátra van még a csapatverseny, remélem, ott jobban alakulnak a dolgok.".

Eredmények:

Nők:

a 64 között:
Nagy Orsolya-Bianca Pascu (román) 15-11
Dagmara Wozniak (amerikai)-Várhelyi Anna 15-12
Ibtihaj Muhammad (amerikai)-Benkó Réka 15-12
Volha Kisialiova (fehérorosz)-Pető Réka 15-11

a 32 között:
Nagy-Joanna Hutchison (brit) 15-14

Férfiak:

a 64 között:
Iliász Nikolász-Tokunan Kenta (japán) 15-11
Szilágyi Áron-Alexandre Woog (izraeli) 15-4
Nemcsik Zsolt-Benedikt Beisheim (német) 15-11
Alexander Achten (argentin)-Decsi Tamás 15-11

a 32 között:
Iliász-Ku Pon Kil (dél-koreai) 15-14
Szilágyi-Gelu Florin Zalomir (román) 15-14
Vo Jong Vo (dél-koreai)-Nemcsik 15-12