Megnyerte a futamot, halálra gázolták

2010.11.27. 12:41 Módosítva: 2010.11.27. 13:30
Néhány másodperccel azután, hogy győztesen haladt át a célvonalon, halálra gázolták a svájci Pascal Grosjeant a motoros Sportsbike bajnokság pénteki futamán, Dubajban.

A címvédő 39 éves versenyző célba érése után lelassított, hogy ünnepeljen, de a harmadik helyen érkező Tony Jordan 200 km/órás sebességgel elütötte őt.

pascalgrosjeanDubaiChamp2009

Az óriási ütközés következtében mindkét sportoló lerepült motorjáról, és nagy erővel az aszfaltnak csapódott.

A baleset után Grosjeant és Jordant is kórházba szállították, ám előbbin már nem tudtak segíteni, utóbbi pedig azóta is kritikus állapotban van.

„Mélyen megrendültünk, hatalmas veszteség ért bennünket. Pascal többszörös bajnok volt az Egyesült Arab Emirátusokban, tisztelte őt mindenki a motorsportban. Őszinte részvétet kívánunk barátainak, családjának. Emellett gondolataink és imáink Tony Jordan családjával vannak, reméljük felépül a súlyos baleset után” – mondta Hamish Brown a pálya igazgatója.

A Dubai Autodrome pályán ez már idén a második halálos baleset: áprilisban Christophe Hissette belga autóversenyző hunyt el, miután az időmérőedzésen autója kigyulladt.