Halottaikért nyertek olimpiát

A most véget ért vancouveri téli olimpia legmegindítóbb története volt a kanadai Joannie Rochette-é. A műkorcsolyáznők között harmadik hazai versenyző az édesanyjával érkezett a játékokra, aki két nappal a verseny előtt szívinfarktust kapott, és meghalt. Rochette a gyász közepette is vállalta a szereplést és a várakozásokkal ellentében harmadik lett. Ez volt Kanada első egyéni érme műkorcsolyában 1988 óta.

A kanadai lány végig méltósággal viselte a helyzetet, rövidprogramja után tört ki belőle először a fájdalom: ahogy lejött a jégről, hogy megkapja pontszámait, zokogni kezdett.

Rochette hétfőn hazautazott Montrealba és a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón elárulta, mi is adott neki erőt a versenyzéshez.

"A verseny előtti órákban kaptam egy emailt egy nyolcéves kislánytól, aki azt írta nekem, hogy vele ugyanez történt meg. Meghalt az édesanyja és másnap versenye volt, ahol érmet szerzett. Azt írta, ha neki sikerült, akkor nekem is menni fog. Ez nagy inspiráció volt."

A műkorcsolyázónő most szeretne visszavonulni a nyilvánosságtól, de ígérte, ott lesz a hónap végi, torinói világbajnokságon.

De nem Rochette volt az első téli olimpikon, aki a gyász közepette ért el sikert. A 60-as olimpián győztes Carol Heiss négy évvel korábban ezüstöt szerzett, és a különbség az volt, hogy akkor még ott lehetett vele halálos beteg édeasanyja. Heiss nem tört meg anyja októberben bekövetkezett halála után sem és Squaw Valley-ben hatalmas fölénnyel lett bajnok, mind a kilenc pontozó őt látta jobbnak.

A gyorskorcsolyázó Dan Jansent érte talán a lehető legrosszabbkor a családi tragédia. 88-ban első versenye hajnalán még beszélt haldokló nővérével, aki délben elhunyt. Az amerikai világcsúcstartóként állt rajthoz 500 méteren, de az első kanyarban felbukott. Elesett 1000 méteren is, érem nélkül térhetett haza. 92-ben nem hibázott ekkorát, mégsem állhatott dobogóra, ahogy toronymagas esélyesként 94-ben is kikapott ötszázon. Csak olimpiai karrierje utolsó versenyén, a gyengébbik számában, 1000 méteren jött össze neki az arany, világcsúccsal. A dobogón végighallgatta a himnuszt, a végén az ég felé fordult és tisztelgett.

Szintén amerikai és gyorskorcsolyázó Bonnie Blair - aki Apolo Anton Ohno mostani szerepléséig országa legsikeresebb téli sportolója volt - 88-ban óriási meglepetésre legyőzte a keletnémet favoritokat 500 méteren és egy bronzot is szerzett 1000 méteren. Legnagyobb támogatója édesapja volt, aki azonban 89 karácsonyán meghalt. Blair teljesítménye nagyot esett ezután, majd úgy döntött, apja emlékének ajánlja a következő olimpiát. Megvédte ötszázas címét, ezer méteren is győzött, és ugyanezt megismételte 94-ben.

A norvég sífutó világklasszis, Vegard Ulvang háromszoros olimpiai bajnokként készült a 94-es, hazai rendezésű játékokra. Az egész országot megrázta, hogy 93 őszén öccse sífutás közben eltévedt a sarkkörön túl és meghalt. A sérüléssel is sújtott Ulvang a váltóban - ami a hihetetlenül népszerű olimpia legnézettebb és legizgalmasabb versenye volt - ezüstöt szerzett.

A 94-es olimpián bemutatkozott síakrobatika aerials számában az üzbég Lina Cserjazova számított a nagy esélyesnek. Aztán a selejtezőben majdnem kiesett, a döntőben viszont hatalmasat teljesített, bajnok lett. (Ez volt az olimpiák történetének első üzbég aranya.) Az eredményhirdetés után sietett, hogy telefonon megossza örömét szüleivel, akkor mondták meg neki, hogy édesanyjával már nem tud beszélni, mert még az olimpia előtt elhunyt. Üszkösödés és az elégtelen orvosi ellátás vitte el, az volt az utolsó kívánsága, hogy lánya csak a verseny után tudja meg a szomorú hírt. Cserjazovát később sem kerülték el a csapások: még az év nyarán edzés közben nekicsapódott a feje egy sáncnak. Agysérülést szenvedett, kómába került, de visszatért, majd részt vett a 98-as olimpián is.

Négy évvel később, a 2002-es olimpia előtt nemcsak az amerikai szkeletonos, Jim Shea várta sportága visszatérését a játékokra, hanem nagyapja, Jack is, aki 32-ben gyorskorcsolyázóként nyert két aranyat. (A középső Shea, az idősebbik Jim is téli olimpikon volt, 64-ben szerepelt északi összetettben és sífutásban.) A 92 éves Jack azonban nem láthatta unokáját versenyezni, mert két héttel a Salt Lake City-i játékok kezdete előtt egy részeg autós halálra gázolta. Jim Shea nagyapja fotóját tette fejvédőjére és úgy lett olimpiai bajnok a férfi szkeletonosok között.