Háromszor törölte fel a sípályát az olasz
Daniela Merighetti tehetséges síző, volt már a legjobb háromban is Világkupa versenyen, igaz, csak egyszer, szuper óriásműlesiklásban.
A gyors számok specialistájaként tartják számon, elég jó rajtszámokat kapott Vancouverben is, mindig az első harmincból rajtolhatott, de a végeredmény szempontjából mindegy volt, hogy a hetedikként vagy a tizenharmadikként csúszott le.
Történelmet írt ugyanis a 29 éves olasz, a mezőnyből egyedül neki nem sikerült végigmenni a mezőnyből egyszer sem, a lesiklásban, a szuperkombinációban valamint a szuper óriásműlesiklásban is nagyot esett. Egyszer sem lett nagy baja, nyilván ezért is próbálkozhatott újra.
Biztosan nehéz volt a pálya, de azt egyszer sem lehetett látni rajta, hogy túlságosan sokat kockáztat, azért nem ér célba. Annyira vicces viszont egyik bukása sem volt, mint Marion Rollandé, aki pár méter után eldőlt jobbra, még lendületvétel közben.