Hogyan van értelme egy téli olimpiának?

Halálos balesetet okozó szánkópálya, hosszú utazások a helyszínek között, időjárási gondok - a győzelmek, bukások és drámák mellett ezt is hozta a nemrég véget ért vancouveri két hét. A kissé érdektelen, színtelen-szagtalan torinói után egy újabb téli olimpiának nem sikerült igazán emlékezeteset nyújtania. Hatalmas túlzás lenne azt sugallni, hogy az olimpiák téli változata akkora válságba került volna, mint a 70-es években, amikor az amatőrizmus erőltetése, a pénzügyi gondok végveszélybe sodorták az eseményt, de nyilvánvaló problémák azért vannak. A vancouveri tapasztalatokat és az így felmerülő kérdéseket vette sorra a zárás után a New York Times elemzése.

A lap megjegyzi, hogy talán későn jött Jacques Rogge NOB-elnök bejelentése arról, hogy a jövőben a téli olimpiák helyszínének kiválasztásakor sokkal nagyobb súllyal kell figyelembe venni az időjárási tényezőket. Nem véletlen, hogy pont Vancouver végén beszélt erről Rogge, hiszen a Cypress-hegyre már a rajt előtt teherautókkal kellett havat hordani, ahol aztán a hódeszkások és a síakrobaták versenyeit többször zavarta meg az olvadás, eső. De gondok voltak az alpesi helyszínen, Whistlerben is, itt volt hóvihar, nagy meleg és köd is.

Mindez akkor is kivédhető probléma lett volna, ha igaz, hogy szokatlanul meleg volt a kanadai városban és környékén. Az alpesi sízők ugyanis másfél évtizedig nem rendeztek Világkupa-futamokat Whistlerben, éppen ezek miatt. A NOB azonban inkább kísérletezett, amikor legmagasabb februári középhőmérsékletű téli olimpiai rendezőt csinált 2003-ban Vancouverből.

Az olimpiai bizottság ráadásul már 2014-re is belehúzott, azt a Szocsit választotta ki, amelyről eddig úgy tudtuk, tengerparti üdülőhely, tehát a kísérletezgetés tovább folyik. A két helyszínben az is közös, hogy Vancouverben százharminc, az orosz rendező esetén nyolcvan kilométerre vannak a várostól a hegyi helyszínek. Ez pedig az olimpia egyik legelemibb lényegét veszi el: a nagy forgatag jelleget.

A kísérletezés abból a szempontból is folytatódik, hogy Oroszországnak síparadicsomai nincsenek. A NOB, tehát ahogy sokszor korábban, ebben az esetben is fejlesztési eszköznek szánja a rendezést. Ez biztosan hasznos a rendező városnak, de kérdés, hogy kell-e ez az olimpiának és jó-e ez a sportolóknak. A kísérletezés úgy is visszaüthet, ahogy Torinóban történt: ha a közeg nem érti, nem szokta meg és ezért nem szereti a téli sportokat, lapos, érdektelen lesz az olimpia.

Ráadásul a rendezők is alaposan ráfaraghatnak bizonyos területeken egy ilyen eseményre. Torino esetében már hatalmas problémát okoz a rendkívül költséges, és nem egyszer környezetvédelmi problémákat okozó szánkópálya. A fenntartása óriási pénzeket visz el, ráadásul a gyorsra és veszélyesre sikerült cesanai jégteknőt nem is kedveli a nemzetközi mezőny. Megeshet, hogy nem lesz ez másként Whistlerrel sem, tekintve a tragikus balesetet, a számos bukást és visszalépést.

Életkép Szocsiból, a 2014-es téli olimpia városából

Felmerül, van-e értelme szánkópályákkal teleszórni a világot, vagy éppen második pályát építtetni olyan országokba, ahol már van egy (Olaszországban is ott volt a cortinai, Kanadában Calgaryban van hasonló létesítmény).

A legegyszerűbb válasz persze az lenne, legyen mindig Norvégiában a téli olimpia, elég a 94-es játékok döbbenetes hangulatára, a nem egyszer százezres tömegre visszaemlékezni. Ez persze kizárt, a NOB-nak azonban fokozottan figyelembe kellene vennie, hogy a téli játékokat - ellentétben a nyárival - meglehetősen korlátozott számú helyszínen lehet csak megrendezni. Ha ezt nem érvényesítik a helyszínek kiválasztásánál, akkor elbaltázott beruházások, irreális versenyek és hangulattalanság lesz az eredmény.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!