Heidum negyeddöntős, Huszárt kizárták 1000 méteren

2010.02.25. 03:16

Heidum Bernadett bejutott a negyeddöntőbe, míg Huszár Erikát kizárták a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában. A selejtezőkben Heidum a kanadai Kalyna Roberge mögött végzett futamában a második helyen. A magyar szinte végig a harmadik helyen haladt, ám az utolsó körben egy nagyszerű manőverrel megelőzte cseh ellenfelét.

Az 1500 méteren hatodik, azaz pontszerző Huszár ugyan továbbjutó helyen ért célba, ám a bírák később kizárták, mert kilökte a német Aika Kleint.

A negyeddöntőben 17 versenyző lesz érdekelt. A negyed-, az elődöntőket, valamint a finálét magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik.