800 millió a kajak-kenu vb költségvetése

2011.01.21. 12:50

A MOL lesz a Szegeden augusztus 17. és 21. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság névadó szponzora, a SEAT pedig a viadal hivatalos szállítója - jelentették be a hazai szövetség (MKKSZ) vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy 200 nap múlva kezdődik az év kiemelkedő magyarországi sporteseménye.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke azt mondta: a szervezés kapcsán minden a legnagyobb rendben halad, köszönhető ez annak is, hogy az állam a gazdasági nehézségek ellenére minden anyagi támogatást megadott a sikeres lebonyolításhoz. Az MTI kérdésére elárulta: a vb összköltségvetése 800 millió forint, ebből 300-at biztosít az állam.

A sajtótájékoztató előtt tartotta alakuló ülését az a társadalmi grémium, amely tanácsokkal segíti a szervezőbizottság munkáját. A testület tagja többek között Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, és Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyi tanácsadója.