Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Gyárfás: A szövetség nem kapta meg a keresett pénzt

2011.03.09. 14:31

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által felvetett százmillió forint azért nem lelhető fel a MÚSZ-nál, mert a szövetség a pénzt nem kapta meg.

Gyárfás az MTI-hez szerdán eljuttatott levélben úgy fogalmaz: "a pénzt a szövetség nem kapta meg, tekintettel arra, hogy az Európa-bajnokság rendezése 350 millióval kevesebbe került, mint ahogy azt a 2006. évi kiadások ismeretében a szövetség főtitkára tervezte".

„2006-ban az Eb-rendezés beruházásaival kapcsolatos költségeket nem a Magyar Úszó Szövetség egyenlítette ki, hanem az akkori állami sportvezetés képviselői. A szövetség főtitkárában fel sem merült, hogy a 2006. évi költségek túlméretezettek lettek volna. A Bajnai-kormány 2008-ban úgy határozott, hogy a 2010. évi Eb-t 400 millió Ft-tal támogatja - áll a MÚSZ közleményében. - Miután az Európa-bajnokság a már a szövetség által kötött szerződések alapján jóval olcsóbban került lebonyolításra, a fennálló szabályok értelmében az állami támogatás arányosan csökkent. A szövetség eleve meg sem kapta a most keresett 100 millió Ft-t. Az átutalt összegből, az arányok betartása miatt 22,7 millió Ft-t kell visszafizetni. Ezáltal, ahogy a Kehi korábban már közzétette: az ellenőrzés megállapításai alapján mindösszesen 181 millió 129 ezer 446 Ft megtakarítás keletkezett a központi költségvetésben.”

Gyárfás szerint a MÚSZ nevében egy Czene Attilával közvetlen kapcsolatban álló sportember biztatására, március 1-én levélben kereste meg a sportért felelős államtitkárt, akitől 30 nap fizetési haladékot kért.

„Erre a megkeresésemre Czene úrtól a mai napig nem kaptam választ, de mint Bánki Erik sajtótájékoztatóján kiderült, a 30 nap haladékra nem adtak lehetőséget. Sajnálom, hogy az olimpiai bajnok úszó döntéséről nem közvetlenül tájékoztatott. A keddi sajtótájékoztatót követően a szövetség saját bevételei terhére intézkedett a 22,7 millió Ft átutalásáról, hogy ne legyen a MÚSZ-nak az állam felé tartozása” - szögezte le Gyárfás Tamás.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy vizsgálatot indít az úszószövetségnél. Amint fogalmazott: "a kormánybiztosság vizsgálja az úszószövetségnél fel nem lelhető több mint százmillió forintot". Az ügyben már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elkészített egy jelentést - emlékeztetett.