A Városligetben lesz a 26. Vivicittá
Április 10-én rendezik a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseményét, a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futást a Városligetben, az 56-osok terén. Az esemény történetében most lesz negyedszer, hogy a futók nem a Margitszigetről rajtolnak.
1984-ben olasz kezdeményezésre indult az első Vivicittá futóverseny: a gyönyörű, de zsúfolt történelmi városok lakóit szerették volna ráébreszteni lakóhelyük értékeire. Innen az esemény neve: „Vivicittá - Éljen a város! Szeresd a várost!” 1986-ban, az első budapesti Vivicittán 2223-an álltak rajthoz a Margitszigeten, és 1580-an értek célba. Az esemény ötödik évfordulóján már 3750-en, a 15 éves jubileumon már 4417-en vágtak neki a 12 kilométeres távnak. A következő évben, 2001-ben a létszám jelentősen megugrott, akkor már mintegy 8000-en futottak Budapestért. A résztvevők száma 2006-ban lépte át a 10 000-et, és tavaly, a 25. évfordulón ismét résztvevői rekord született, 12 400-an futottak. Az eddigi 25 eseményen közel 150 ezren vettek részt a budapesti Vivicittákon.
Az eredeti 12 kilométeres Vivicittá táv mellett 2001-ben már lehetett Minicittát (3,5 km), 2003-ban pedig Midicittát (6,5 km) is futni. Idén, a 26. eseményen már lehet 21 kilométeres félmaratont futni, 2,8 kilométert gyalogolni, és a két rövidebb futótáv kombinálható is a Midicittá+ (6,5 km + 3,5 km) keretében. A futókat és a szurkolókat sporttal és egészséges életmóddal kapcsolatos kiállítók és mérések várják a Városligetben.