Új sportbiztosítási modell készül

2011.04.07. 18:48

Új sportbiztosítási modell kialakításán dolgozik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), ez ügyben csütörtökön tárgyalt egymással Czene Attila, a NEFMI sportért felelős államtitkára, valamint Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó. Czene Attila többek között kiemelte: a döntések meghozatalánál szem előtt kell tartani, hogy csakis stabil sportegészségügyi háttér mellett lehet hosszú távon kellően hatékony a hazai utánpótlás-nevelési rendszer, és igazán sikeres a magyar élsport.

„A londoni olimpia előtt egy évvel különösen nagy a tét, ráadásul e kérdéskör valamennyi sportágat közvetlenül érinti. A készülő új sportstratégiában is megfogalmaztuk, hogy a versenysport eredményességéhez elengedhetetlen a magas színvonalú, a sporttudomány legfrissebb eredményeit is alkalmazó sportegészségügyi háttér - ezen a területen sajnos nagyon komoly lemaradásokat kell behoznunk.” - idézte Czenét a NEFMI közleménye.

A tervek szerint a jövőben a sportbiztosítás megléte - a sportorvosi engedélyekkel együttesen - a versenyengedély érvényességének feltétele lesz. Másrészt az elgondolások mindegyike hangsúlyos elemként kezeli az új sportbiztosítási rendszer bevezetésének és a magyar sportegészségügyi rendszer szervezeti átalakításának, fejlesztésének összehangolását.

Az egyeztetésen döntés született arról, hogy még ebben a hónapban kiterjesztett szakmai grémium tárgyalja az új sportbiztosítási modell és a sportegészségügy átalakításának és fejlesztésének javaslatait. A szakmai konzultációra meghívást kapnak az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) és a Semmelweis Egyetem szakértői, a szakmai részletek kidolgozásában a NEFMI egészségügyért felelős államtitkársága is közreműködik.

Az is elhangzott, hogy a magyar sportolók olimpiai felkészülésének egészségügyi hétteréről és az OSEI jövőjéről, a sportegészségügyi rendszer fejlesztéséről hétfőn egyeztet Czene Attila, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyért felelős államtitkára.