Suborics lovagolja Overdose-t Hoppegartenben

2011.04.12. 12:21

Andreas Suborics háromszoros német zsoké-sampion lovagolja Overdose-t vasárnap Hoppegartenben. Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak elmondta: nemcsak egy kiemelkedő képességű zsokét kerestek lova első idei futására, hanem olyasvalakit, aki jól ismeri a pályát, aki a legtöbbet Németországban szerepel.

A magyar ló a legnagyobb versenyeit éppen vele nyerte. Hamburgban a Német Derby napján Group III-as futáson győztek párban, majd a baden-badeni Group II-es Goldene Peitschén lettek elsők. Pár hónapra rá Suborics vitte az érvénytelenített párizsi versenyben, majd Rómában tíz hosszal verték a mezőnyt.

Mikóczy szerint négy korábbi közös futásuk alapján talán éppen Suborics tudja a legpontosabban lemérni, van-e eltérés Overdose sérülése előtti és jelenlegi mentális, illetve fizikai állapota között. A savós patairha-gyulladásban 2009-ben megbetegedett Overdose hosszú kihagyás után tavaly csak három versenyen rajtolt: Szlovákiában, illetve a Kincsem Parkban könnyedén nyert, Baden-Badenben azonban nem járt sikerrel, 14 győzelmet követően 2010 augusztusában veszítette el veretlenségét.