Módosult a Jordán-rali programja
A csapatfelszereléseket, valamint a verseny- és tréningautókat szállító hajó meghibásodása miatt modósítani kellett a Jordán-rali programját. Az idei világbajnoki sorozat negyedik állomásának a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős révén magyar résztvevője is lesz.
Az MTI azt az információt kapta a Jordániában tartózkodó csapattól, hogy a hajó, amelyet vasárnapra vártak, majd keddre módosították az érkezési időpontját, szerdán sem futott be a kikötőbe. Emiatt változik a pályabejárások időpontja és a megszokott ceremóniákat is újra kell szervezni, elmarad az úgynevezett Shakedown, vagyis a hivatalos tesztelés is. A szervezők szerdán bejelentették, hogy a verseny csütörtök délelőtt helyett csak pénteken reggel kezdődik, és a szombati befutóig a tervezett 20 helyett csupán 14 gyorsasági szakaszt bonyolítanak majd le.
Turánék, akik ezzel a futammal kezdik meg vb-menetelésüket, még további hat versenyen indulnak, a vb keretében kiírt SWRC-sorozatban. A magyar kettős a jordániai száguldást követően az Olasz-, a Görög-, a Finn-, a Német-, a Francia- és a Spanyol-ralin vesz részt. A Turán, Zsiros kettős tavaly négy versenyen indult, a bolgár vb-futamon a rendkívül előkelő nyolcadik, pontszerző helyen végzett.