Overdose óriási pályacsúccsal nyert újra
Több mint féléves kihagyás után, idei első futásán a berlini Hoppegarten lóversenypályán vasárnap újra győzött Overdose, több, mint három és fél másodperccel javította meg a régi hoppegarteni pályacsúcsot.
A savós patairha-gyulladásban 2009-ben megbetegedett jószág - 14 győzelem után - tavaly augusztusban, ugyancsak a németországi Baden-Badenben elvesztette veretlenségét. Ezúttal azonban - korábbi szokásához híven - ismét meggyőző fölénnyel nyert.
A magyar versenylovat a háromszoros német zsokébajnok, Andreas Suborics lovagolta, akivel korábban már több versenyt nyert. Andreas Suborics a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, nem indult olyan jól, mint szokott, de időben összekapta, és végig nyugodt volt, 400-zal a vége előtt azért megmutatta az ostort neki, de a végén nem erőltette. Ez abból is látható volt, hogy az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek.
Hozzátette, hogy Overdose erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte, csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Az 54,1-es idővel Overdose hatvan méterrel verte volna a korábbi rekordert.