Bő egy évvel a londoni olimpia előtt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) küldöttsége helyszíni látogatás keretében megtekinti a készülő létesítményeket és kétoldalú tárgyalásokat folytat a szervezőbizottság (LOCOG) vezetőivel. A MOB tájékoztatása szerint a szervezet szakmai delegációja Borkai Zsolt elnök vezetésével kedden utazott a brit fővárosba, ahol meglátogatja a már befejezett és a készülőfélben lévő sportlétesítményeket, így például az Olimpiai Parkot és az olimpiai falut.
A munkalátogatás fő célja, hogy a MOB operatív vezetői a LOCOG irányítóival kétoldalú tárgyalásokat folytassanak a helyszínen a magyar olimpiai csapat sikeres részvételének biztosítása érdekében. A MOB képviselői a Hyde Parkba is ellátogatnak, ahol a nemzeti olimpiai bizottságok közül elsőként megkoszorúzzák a 2005. július 7-i londoni merénylet emlékművét. Azon a napon London belvárosában több robbantásos merénylet történt, miután kihirdették, hogy a brit főváros nyerte el a 2012-es olimpia rendezési jogát.