Július közepére lehet magyar kajak-kenu vb-csapat

2011.05.02. 16:00

A lehető legtöbb olimpiai kvóta megszerzését tartja a legfontosabb célnak Storcz Botond az augusztus 17-21-én sorra kerülő, szegedi kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A szövetségi kapitány július közepére véglegesíti a magyar válogatott névsorát.

„Ebben a szezonban tulajdonképpen mindenki az ötkarikás számokra koncentrál, hiszen a vb egyértelműen a londoni kvóták kiosztásáról szól. – mondta a szövetség honlapjának Storcz. - Olyan ütemben fejlődik a kajak-kenu, és olyan erős a nemzetközi konkurencia, hogy manapság már az olimpiai indulási jog megszerzése is hatalmas fegyverténynek számít. Ha például a tavalyi, poznani világbajnokság lett volna a kvalifikációs verseny, akkor a férfi kajakosaink a lehetséges nyolcból csak kettő kvótát gyűjtöttek volna, Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos révén. Ez kevés, ennél többet, sokkal többet szeretnénk!”

A szakember hozzátette: a legjobban a négyes hajó "fizet", hiszen ott egyszerre négy kvótát lehet szerezni.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy a férfi kajakosoknál egy ütőképes 1000 méteres négyes felépítésére helyezzük idén a legnagyobb hangsúlyt. Ősszel három hétre kiment az egész csapat Törökországba, már ott elkezdtük tesztelni a lehetséges négyeseket. A közös tábor tavasszal Spanyolországban folytatódott, ami után kijelöltem a Szalai Tamás, Gyökös Lajos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású négyest. Természetesen mindenkinek jeleztem, hogy ez még közel sem a világbajnoki összetétel, változhat, bőven lehetnek kihívói a fiúknak. - fogalmazott. - Hazai pályán történhetnek csodák, de bő három hónappal a világbajnokság előtt azt mondom, hogy a maximális nyolc kvóta begyűjtése nem reális, hattal elégedett lennék.”

A nőknél Douchev Janics Natasa kiválásával (a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki felvette férje nevét, várandós, ezért nem indul a vb-n) megváltozott az összkép.

„Szerencsére kellemes helyzetben vagyunk, hiszen 500 egyesben éremesélyes lehet Kozák Danuta, a tavalyi Európa-bajnok, vagy akár Kovács Katalin és Benedek Dalma is. 200 méteren például Paksy Tímea pótolhatja Natasát. Nincs mese, nélküle is meg kell lennie a maximális, hat női kvótának!” - mondta Storcz Botond.

A kenusoknál mindössze három olimpiai szám maradt, négy megszerezhető kvótával.

„Vajda Attila nyilván aranyat szeretne nyerni, de az elmúlt években nagyon felerősödött a páros mezőny – a Sáfrán testvérekkel és a Mike Róbert, Tóth Márton kettőssel -, sőt tavaly Kovács Gergely is olimpiai kvótás helyen végzett C-1 200 méteren. Ne feledkezzünk el Kozmann Györgyről és Kiss Tamásról sem, akik a pekingi sikertörténet után ismét együtt készülnek a C-2 1000 méterre. Valóban csak három olimpiai szám maradt, talán itt van a legnagyobb szükség a specializálódásra. Bízom benne, hogy hozzuk a poznani formát, és begyűjtjük a négy kvótát.”

A kapitány elárulta: az olimpiai számokban június közepén, a nem olimpiai számokban pedig július közepén, az országos bajnokság után jelöli ki a végleges keretet.