Turánék a Szardínia-ralin bizonyítanának
A hétvégén rendezik az idei rali-világbajnokság második futamát az olaszországi Szardínia szigetén, ahol - akárcsak az első, jordániai viadalon - ott lesz Turán Frigyes és Zsiros Gábor is. A magyar páros az első futamon szerencsétlenül járt, ugyanis kategóriájukban, az SWRC-ben a harmadik helyen álltak, míg összetettben a 12. helyet foglalták el, amikor is technikai hiba miatt kiestek.
„Az új autónk nagyon jó, a sebességünkkel nincs gond, a motort felpörgethetjük a maximumig. A jordániai versenyen a hajó késése miatt a tesztünk elmaradt, de így is tartottuk a harmadik helyet, ami nagyon szép eredmény volt. Szardínián már két tréningen is részt tudunk venni, ami különösen navigátori szempontból fontos” – mondta Turán.
„Mind a ketten kezdünk felnőni ehhez a világbajnoksághoz, és egyre jobb eredményeket fogunk tudni elérni” – tette hozzá Zsiros Gábor navigátor.
A csapat tájékoztatása szerint kedden és szerdán van lehetőség a pályabejárásra, csütörtökön indul a hivatalos tesztelés, az úgynevezett shakedown-szakasz, amelyet az ünnepélyes rajtceremónia követ Olbia kikötővárosában. Ez a versenyhelyszín a komoly kihívást jelentő és változatos szakaszairól ismert, melyek többnyire kavicsosak, sziklásak. A nyílt területekkel és dombos erdőkkel tarkított versenyt gyors és egyenes szakaszok jellemzik, melyek jó ritmusban autózhatóak.
Olaszországban a teljes SWRC-s mezőny rajthoz áll, így Turánéknak alkalmuk lesz majd megszorongatni a tabella elején álló észt Kuudát vagy a cseh Prokopot, és ismét azonos pályán bizonyíthatnak olyan világhírű versenyzőkkel, mint Peter Solberg vagy Sebastian Loeb.