Kovács Antal lett az Atomerőmű SE elnöke

2011.05.24. 16:38

Kovács Antalt választották meg az Atomerőmű SE új elnökévé a hétfői küldött-közgyűlésén, az olimpiai- és világbajnok cselgáncsozó megtartotta ügyvezetői tisztségét is. A teol.hu tájékoztatása szerint az eddigi elnök, Süli János külföldi útja miatt levélben jelezte lemondását, de elnökségi tagsága megmaradt.

Az ASE tavalyi kimagasló eredményeit egy 16 oldalas dokumentum taglalta, és Kovács Antal alig győzte a sikerek felsorolását. Beszélt a férfi kosárlabdacsapat ezüstérméről, a száz tagot számláló kajak-kenu szakosztályról, amelynek nevét Boros Gergely egyebek mellett Világkupa-győzelemmel öregbítette, a sakk-sikerekről, a szabadidő szakosztályról, amelynek kilenc szakcsoportjában hétszázan hódolnak a sportnak, és persze a cselgáncsról, ahol elsősorban Bor Barna és Csoknyai László jeleskedik.

Az ülés végén adták át azt a két elismerést, amelyet a szervezet elnöksége 2007-ben alapított. Az ASE Örökös Tagja Juhász Sándor lett, aki kosárlabdázóként került Paksra, majd közel két évtizeden át ügyvezetője volt az egyesületnek. Az ASE Örökös Bajnoka címet pedig egykori tanítványa, Gulyás Róbert vette át. A tavaly visszavonult kosaras pályafutása elején és végén is a paksi csapatot erősítette, s búcsúzóul bajnoki címet nyert az ASE-vel.