Szemlézik a Világjátékok magyarországi helyszíneit
Július végén Budapestre és Gödöllőre látogat a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) delegációja. A szemlebizottság véleménye jelentős szerepet játszik a 2017-es Világjátékok helyszínének kijelölésében. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) Sajtószolgálatának pénteki tájékoztatása szerint az írásos anyagot a kandidáló NSSZ már eljuttatta a döntéshozóknak, melyet ezekben a napokban elemeznek az IWGA munkatársai. Július 27-én és 28-án Ron Froelich, az IWGA elnöke és Joachim Gossow, a szervezet ügyvezető igazgatója Budapestre érkezik, hogy a helyszínen tájékozódjon a tervekről és a feltételekről.
„A pályázati tematika mentén beszélgetünk majd elképzeléseinkről az IWGA vezetőivel - mondta Szántó Éva, az NSSZ főtitkára. A látogatás leghangsúlyosabb része természetesen a szállodák és a sportlétesítmények megtekintése lesz.”
Budapest és Gödöllő mellett Fokváros, Wroclaw és Genova kandidált a 2017-es Világjátékok megrendezésére. Döntés ez év végén várható.