Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Sára, Márió
-7 °C
5 °C

Senki nem golfozott még úgy, mint Rory

2011.06.20. 19:01
A fiatal északír játékos a Washington melletti Congressional Country Club pályáján nem csak történelmi győzelmet aratott az elmúlt hétvégén a US Openen, hanem rekordokat is döntött.

Rory McIlroy az első napon hibátlan játékkal, 65 ütéssel játszotta végig a par71-es pályát, vagyis 6-tal az előírt ütésszám alatt, amivel azonnal az élre állt.

A második fordulóban egy 66-os körrel szinte megismételte előző teljesítményét, úgy, hogy az utolsó lyukon kettős hibát vétett. Félidőben 6 ütés előnnyel vezetett a második dél-koreai Jang előtt, ezzel új csúcsot állított fel: összesített 131-es ütésszáma a legalacsonyabb első 2 napi eredmény az eddigi összes amerikai bajnokság történetében.

A 22 éves fiatalember két évvel ezelőtt a British Openen és idén tavasszal a US Mastersen már a győzelem küszöbén állt, egyik esetben sem bírt azonban a győzelmi eséllyel. Most megingás nélkül játszott tovább és a harmadik napon ütött 69-cel folytatta a csúcstermelést, hiszen 54 lyuk után senki sem állt még a US Openen 199 ütéssel. Az amerikai nyílt bajnokságok 111 éves történetében sosem érte még el senki, hogy az előírt ütésszámmal szemben mínusz 13-ra álljon. Ezt követte még szombaton a mínusz 14, természetesen újabb csúcs. Az eddigi csúcstartót Tiger Woodsnak hívták.

A vasárnapi döntőben újabb két ütést spórolt meg: a végeredmény 268 ütés, ez mínusz 16-os eredmény, nyolccal jobb, azaz mínuszban pont a duplája, mint a második helyezett ausztrál Jason Dayé.

McIlroy már tavaly letette névjegyét az USA-ban, amikor Quail Hallow-ban 62-es zárókörrel megszerezte első győzelmét az amerikai PGA Tour-on. Mostani győzelme után (de már közben is) kitört Amerikában a Rory-mánia, az újságok vezető cikkekben hozták a versenyt, a nézők a futballpályákon szokásos módon énekelték kórusban a „Let’s go Rory, let’s go”-t. Legalább ennyire fontos, hogy játékostársai is magasan értékelik teljesítményét. Honfitársa, a tavalyi győztes Graeme McDowell úgy nyilatkozott, hogy Rory játéka szinte tökéletes volt.

Rory McIlroy pályafutásának főbb állomásai

- született 1989 május 4-én

- kétéves korában majdnem 40 méterre ütötte a golflabdát

- 2002-ben, 13 évesen megnyerte az Ulster Boys bajnokságot

- 2003-ban, 14 éves korában megnyerte Írországban a Boys Championshipet

- 2004-ben, 15 évesen megnyerte Írország Ifjúsági Bajnokságát

- 2005-ben 16 éves, amikor legfiatalabbként győz az Ír Amatőr Bajnokságon

- 2007-ben Írország és Nagy-Britannia válogatottjának tagja a Walker Kupában

- 2007 szeptemberében profiként játékjogot kap a European Tour versenyeire. Két verseny alatt elég pénzt nyer ahhoz, hogy év végén az első 115 között végezzen, és már saját jogon állhasson rajthoz a következő évben. McIlroy-nak sikerült ezt a legrövidebb idő alatt véghez vinnie.

- 2009-ben megszerzi első győzelmét a European Touron a Dubai Desert Classic megnyerésével

- húszéves korában ő a második játékos, aki kortársai közül bekerült a világranglista első 10 helyezettje közé

- 22 éves és 46 napos létére ő a legfiatalabb játékos a European Tour történetében, aki kiemelt, ún. Major-viadalt tudott nyerni



  • Eladnék
  • Hírek