Harmadik a magyar csapat az atlétikai összetett Ek-n
A harmadik helyen végzett a magyar női válogatott az atlétikai összetett csapat Európa Kupa első osztályában. A viadal honlapja szerint mind a négy magyar induló, Farkas Györgyi, Krizsán Xénia, Babos Rita és Kresz Magdolna kiválóan teljesített az olaszországi Bressanone-ban rendezett - a kupa második vonalának számító - kétnapos hétpróba-versenyen, hárman egyéni csúcsot javítottak.
Az olimpiai és világbajnoki B indulási szintet már korábban teljesített Farkas Györgyi kilenc ponttal 6068 pontra javította egyéni csúcsát, és ezzel egyéniben a második legjobb lett a lengyel Karolina Tyminska (6297 pont) mögött. Krizsán a negyedik lett szintén új egyéni rekordot jelentő 5794 ponttal, míg az egyébként elsősorban magasugró Babos 5168-cal a 21., Kresz Magdolna pedig - ugyancsak saját csúcsát megdöntve - 4920-szal a 25.
A csapatversenyben a három legjobb eredményét adták össze, így a magyarok 17 030 ponttal lettek harmadikok. Az összetett Európa Kupát most rendezték meg utoljára ebben a formában, a jövőben a férfiak és a nők összevont csapatokban versengenek majd.