Indul a vb-n a műlábbal futó dél-afrikai
A művégtagokkal versenyző Oscar Pistorius indulhat a tegui atlétikai-világbajnokságon, mert egy olaszországi versenyen sikerült megfutnia a szintet 400 m-en.
A 24 éves dél-afrikai 45.07 mp-et ér el, ami egyéni legjobbja, és bőven belül van a 45.25-ös vb-kvalifikációs szinten. Ez az idő olimpiai A szint is, így ha beválogatják, ott lehet a jövő évi játékokon is, ami régi nagy álma.
A négyszeres paralimpiai bajnok Pistorius már a pekingi olimpián is szeretett volna indulni az épek között, a nemzetközi szövetség nem engedte. 2008 májusában aztán a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megváltoztatta az IAAF döntését, az atléta azonban nem tudott szintidőt futni.
A világbajnokságot a dél-koreai Teguban rendezik augusztus 27. és szeptember 4. között. Pistorius a július 30-án sorra kerülő Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj 2011 elnevezésű viadalon is rajthoz áll majd a Puskás Ferenc Stadionban.