Schmitt Pál támogatja a Világjátékok megrendezését
Schmitt Pál köztársasági elnök támogatásáról biztosította a Világjátékok, azaz az olimpián kívüli sportágak csúcseseményének 2017-es megrendezésére vonatkozó magyar pályázatot, amikor szerdán fogadta a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) szemlebizottságát.
A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) sajtószolgálatának beszámolója szerint a Sándor-palotában megrendezett eseményen Ron Froehlich, az IWGA elnöke és Joachim Gossow, a szervezet ügyvezető igazgatója vett részt Aján Tamás, az IWGA alelnöke, Gémesi György, a pályázatot összefogó NSSZ elnöke és Szeneczey Balázs, a főpolgármester kabinetfőnöke mellett.
„Örülök, hogy egy régi sportbaráttal cserélhettem eszmét - mondta az egyeztetés után Froehlich. Fontos, hogy Magyarországon mindenki támogatja a Világjátékok megrendezését. Az elkövetkezendő két napban ellátogatunk a sportlétesítményekbe, a szállodákba és számos prezentációt hallgatunk meg a magyar tervekről, ezeket szintén kíváncsian várom.”
Gémesi György azt mondta, a köztársasági elnök támogatásának az az üzenete, hogy az országban valóban teljes az összefogás annak érdekében, hogy egy, Magyarországon még soha nem látott méretű sporteseményre kerüljön sor.
A 2017-es Világjátékok megrendezésére Budapest és Gödöllő közösen nyújtott be pályázatot, a magyar városok mellett a dél-afrikai Fokváros, az olaszországi Genova és a lengyelországi Wroclaw kandidált. A helyszínről az év végén dönt az IWGA.