Új találatjelző rendszer az öttusalövészetben
A szeptemberi, moszkvai öttusa-világbajnokságon már egy új rendszerű lőtéren zajlanak majd a kombinációs versenyek. A változtatásról a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) tájékoztatta hétfőn az MTI-t annak nyomán, hogy a szakemberek a múlt héten egy frankfurti tanácskozáson összegezték az eddigi tapasztalatokat és megvizsgálták az újítási lehetőségeket.
A módosítás lényege az, hogy amíg az eddig használt rendszer - piros lámpa felgyulladásával - jelezte a rontott lövéseket is, az új nem fogja, ellenben a versenyzők mellett áll majd egy monitor, melyen utólag meg lehet nézni, hogy pontosan hova mentek a lövések, milyen volt a szórás.
„Az igen vagy nem tábla helyett most majd egy olyan precíziós eszközt használunk, amelyik csak a pontos lövéseket jelzi ki, utólag viszont mindent ellenőrizni lehet majd. Az eddigivel éppen az volt a baj, hogy nem volt lehetőség hiteles kontrollra" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Legutóbb, a július végi, augusztus eleji angliai Európa-bajnokságon többször is akadt probléma a rendszerrel, egyesek vélelmezték, hogy nem működik tökéletesen, s óvások is érkeztek a versenybírósághoz. A férfi versenyzők a döntőben, a lovaglás előtt demonstráltak is - elcsúsztatták a programot -, lépésükkel azt akarták elérni, hogy az illetékesek tegyenek meg mindent az esetleges hibák kiküszöbölésére, mert mint hangsúlyozták, az olimpia közeledtével olyan rendszernek kell felállnia, amelyikben mindenki százszázalékosan megbízik.
Az új táblákat a riói katonai világjátékokon, valamint a moszkvai Kreml Kupán már alkalmazták, utóbbin a magyarok is szerezhettek tapasztalatokat, s a szövetségi kapitány szerint nem volt gond.
Pálvölgyi Miklós egyúttal arról is beszélt, hogy a hazai szövetség a UIPM közreműködésével már vett az eddig használatos táblákból negyven darabot, kérdés, mi lesz ezekkel, lehet-e majd a későbbiekben is használni őket, vagy újakat kell bérelni a versenyek rendezéséhez.