A vadállat Pepére nincs gyógyszer
További Sport cikkek
- Remek teljesítmény a magyar bajnoki címvédőtől, megszerezte első hazai BL-sikerét
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
A Real Madrid portugál középhátvédjét hiába tiltották már el többször is, amikor visszatér, ugyanonnan folytatja, ahol abbahagyta: megy lábra, fejre, mindenre, amit csak ér. A Barcelona ellen eddig háromszor rúgott piros lapot érően, csak egyszer állították ki. Az egész egy két évvel ezelőtti meccsen kezdődött.
2009. áprilisában a Getafével játszott a Real Madrid, Pepe saját tizenhatosán belül lökte fel Casquerót, aki el is esett. Az akkor mindössze pár perce a pályán levő Pepének teljesen elborult az agya, kettőt rúgott a földön fekvő játékosba. Kiállították, tíz meccsre szóló eltiltást kapott.
Következő ámokfutására idén márciusig kellett várni, a Lyon elleni BL-nyolcaddöntőn először Cissokhót rúgta fejbe, aztán Lisandrót talpalta le. Az orosz bíró előtte adott már neki sárgát, de a fenti szabálytalanságok egyikéért sem büntette.
Az áprilisi BL-elődöntő visszavágóján már nem úszta meg, a 60. percben Dani Alvest talpalta le, Stark játékvezető kiálította. Ezzel az agyatlansággal saját csapatát szívatta meg, emberhátrányban voltak a meccs végéig, két gólt is kaptak a Barcelonától.
A spanyol Szuperkupa első meccsén is elszaladt vele a ló, újra Dani Alvesbe szállt bele, megint megúszta az egyértelmű pirosat, még sárgát sem kapott.
A visszavágón sem bírt magával, Messi simán megkerülte volna, de Pepe nyilván látta, hogy a Barca-csatár akkor egy az egyben vihetné rá a kapusra, ezért beállt elé. A szándék egyértelmű volt, köze nem volt a labdához, ezért is simán ki lehetett volna állítani, sárgával megúszta.
Mourinho most is megvédte játékosát, szerinte sem Pepe, sem a 94. percben kiállított Marcelo nem csináltak semmit, csak fociztak.