Nem pályázik Budapest a 2017-es atlétikai vb-re

2011.08.22. 13:40

Budapest visszavonta a 2017-es atlétikai világbajnokság megrendezésére beadott pályázatát. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az állami és sportvezetőkkel folytatott tárgyalások után eldőlt, hogy az állam 2017-re vonatkozóan a nem olimpiai sportágak csúcseseményére, a Világjátékokra vonatkozó kandidálást támogatja, így nem lenne megfelelő állami garancia, illetve megfelelő létesítmény sem az atlétikai vb-re.

„A 2017-es Világjátékok magyarországi kandidálói előbb jelentkeztek, mint mi a 2017-es atlétikai vb-re. Ezt tiszteletben kell tartanunk, és nem akadályozni őket. Tudomásul kell vennünk, hogy az államról több bőrt lehúzni nem lehet. Ezeknek megfelelően döntöttünk úgy, hogy inkább visszalépünk. Reményeink szerint az állami támogatás a 2019-es szabadtéri vb kapcsán fog megvalósulni, arra az eseményre biztosan pályázunk” - tette hozzá Gyulai Miklós.

A 2017-es vb-re így London, Barcelona és Doha kandidál. A döntést várhatóan november 11-én hozza meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Magyarország már pályázott szabadtéri vb megrendezésére, a 2005-ös csúcseseményre, s a szavazáson harmadik lett Helsinki és Berlin mögött. Budapest legutóbb 2004-ben adott otthont nagy atlétikai világversenynek, a fedettpályás világbajnokságnak. A MASZ tavaly novemberben nyerte el a 2012-es mezeifutó Eb rendezését, amelyre Szentendrén kerül sor.