Usain Bolt 200-on verhetetlen
További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
Usain Bolt hosszabbik távján, a 200 méteren bizonyította, nincs nála gyorsabb ember. A 100 méteres döntőből való kizárása - kiugrott a rajtnál - után presztízskérdés is volt győzelme. “Ez a kedvenc számom. Ha jól rajtolok, és nem zárnak ki, senki sem verhet meg” - mondta a 200-ról.
Nem hibázott a döntőben, nagyon erősen megfutotta a kanyart, bár kicsit megbillent, a célegyenesben tisztán vezetett Walter Dix előtt. Az utolsó 30 méteren méginkább ellépett tőle, három tizedmásodperccel verte, a világ idei legjobbjával, 19.40-vel nyert (a szezonban eddig 19.85-ig jutott). A szezon leggyorsabb 200-as futásán a francia Christophe Lemaitre jött be harmadiknak. 19.80-as ideje minden idők második legjobb európai eredménye.
Már a 100 előfutamain is látszott, Bolt a legerősebb, játszott a mezőnnyel, a döntőben a hibás rajtja miatt azonban nem mutathatta meg, mit tud. A kiesés után nem omlott össze, jelezte, a 200-ra fókuszál.
Az előfutamon még érezhető volt, hogy nyomasztja a kizárás, nagyon rossz reakcióidővel indult, több mint három tizedmásodpercbe telt, míg kilőtt a rajtgépből. A hét futamból csupán a hondurasi Palacios volt nála gyengébb startoló.
Bolt ennek ellenére a legjobb, 20.30-as idővel ment az elődöntőbe. Onnan javuló reakcióidővel, de szinte századra azonos eredménnyel (20.31) jutott a döntőbe. Kényelmes futás volt, az utolsó 50 méteren már csak a lassítással foglalkozott.
A döntőbe a legjobb idővel (20.17) a francia Christophe Lemaitre jutott, szezonjának leggyorsabb futását produkálta. A Boltra leginkább veszélyesnek tűnő, a világ idei második legjobb eredményével rendelkező Nickel Ashmeadet előzte meg.
Bolt a döntőre is óvatos indulást ígért: “Megpróbálok nem hibázni megint a rajtnál, és olyan hosszú ideig rajta maradni a támaszokon, amíg csak lehetséges. Csak a pisztolylövést figyelem és koncentrálok, a kétszázon is nagyon könnyű hibázni”. Az óvatos indulás be is jött, a mezőny leglassabb rajtolója volt.
A jamaicai futó nevét először a 200-on elért sikere miatt ismerhették meg, a 2007-es oszakai vb-n ezüstérmet nyert Tyson Gay mögött. Rövid időn belül előbbre lépett, 2007. szeptember 14-e óta veretlen ezen a távon, 17 versenyen nyert.
Bolt az első atléta Calvin Smith után, akinek sikerül megvédenie a címét 200-on, Smith 1983-ban és 1987-ben nyert.
Idei legjobbjától (19.85) és 2009-ben futott világcsúcsától elmaradt.
A világbajnokság még nem ért véget számára, vasárnap a 4x100-as jamaicai váltóban fut. A címvédés ott is elvárás.
A vb szombati eredményei:
férfi 200 m:1. Usain Bolt (Jamaica) 19.40 mp
2. Walter Dix (Egyesült Államok) 19.70
3. Christophe Lemaitre (Franciaország) 19.80
férfi 1500 m:
1. Asbel Kiprop (Kenya) 3:35.69 p
2. Silas Kiplagat (Kenya) 3:35.92
3. Matthew Centrowitz (Egyesült Államok) 3:36.08
férfi 50 km-es gyaloglás:
1. Szergej Bakulin (Oroszország) 3:41:24 ó
2. Gyenyisz Nyizsegorodov (Oroszország) 3:42:45
3. Jared Tallent(Ausztrália) 3:43:36
férfi gerelyhajítás:
1. Matthias de Zordo (Németország) 86,27 m
2. Andreas Thorkildsen (Norvégia) 84,78
3. Guillermo Martínez (Kuba) 84,30
női 100 m gát:
1. Sally Pearson (Ausztrália) 12.28 mp
2. Danielle Carruthers (Egyesült Államok) 12.47
3. Dawn Harper (Egyesült Államok) 12.47
női 4x400 m:
1. Egyesült Államok (Sanya Richards, Allyson Felix, Jessica Beard, Francena McCorory) 3:18.09 p
2. Jamaica 3:18.71
3. Oroszország 3:19.36
női magasugrás:
1. Anna Csicserova (Oroszország) 2,03 m
2. Blanka Vlasic (Horvátország) 2,03
3. Antonietta di Martino (Olaszország) 2,00.