Elaltatták a nemzeti vágtán megsérült lovat
A Nemzeti Vágta szombati előfutamaiban kisodródott egy bal kanyarban Szigetvár lova, és ugyan azonnal kezelésbe vették a helyszínen lévő orvosok, a tulajdonossal hozott közös döntés alapján elaltatták.
Czike Zoltán tulajdonos az RTL híradójának elmondta, másfél éve kezdett el azért lovagolni, hogy a Hősök terén részt vehessen. "Most már megbántam" - tette hozzá.
Az Index úgy tudja, a lónak a hasfala szakadt fel.
A verseny ötfős döntőjébe négy női lovas jutott. Molnár Gyöngyi, a Bajai Kistérség lovasa nyert, szoros hajrában. Malőr nevű lova és ő tízmillió forintos jutalmat vihet el.